// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

Tizenhárom évet kapott a brutális romániai rablógyilkos Magyarországon

// HIRDETÉS

Társainak kiléte máig ismeretlen. Egy idős férfit és feleségét verték halálra Kántorjánosiban.

Nem jogerősen tizenhárom év fegyházra ítélte a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn azt a román állampolgárságú magyar férfit, aki – máig ismeretlen társaival – brutálisan megvert és kirabolt egy idős házaspárt 2001 októberében Kántorjánosiban. Az idős férfi a helyszínen, felesége a kórházban halt bele sérüléseibe.

A 35 éves S. A.-t nyereségvágyból, több emberen, társtettesként elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Bodnár Zsolt által vezetett bírói tanács.

A bíróság mellékbüntetésként a vádlottat tíz évre kiutasította Magyarország területéről.

A megállapított tényállás szerint a 84 éves férfi és 79 éves felesége a családi házukhoz tartozó földterület gondozásához sokszor romániai és ukrajnai vendégmunkások segítségét vették igénybe, akik tudták, hogy a házaspár nagyobb mennyiségű készpénzt tart a házban.

A vádlott több társával együtt 2001 októberében határozta el, hogy kirabolja a házaspárt. A házba október 21-én este törtek be, átugrottak a kerítésen, megfojtották a hátul ugató kutyát, majd a zajra felébredő idős férfit a bejárati ajtónál ököllel bántalmazták. A földre esett férfi fejét és nyakát olyan nagy erővel ütötték, hogy az idős ember a helyszínen életét vesztette.

A vádlottak rátörtek a másik szobában alvó, nagyothalló asszonyra, tőle pénzt követelve puszta kézzel és kalapáccsal ütni kezdték. Az idős nő a bántalmazás hatására megmondta, hova rejtettek el mintegy 400 ezer forintot. A pénzt a vádlott kivette a pénzt a szekrényben lévő ruhából, majd a támadók elmenekültek. Az asszony november 6-án a kórházban belehalt sérüléseibe.

Bodnár Zsolt a bizonyítékokat ismertetve a tárgyaláson elmondta, a vádlott a nyomozás és a bírósági eljárás alatt ellentmondásos vallomásokat tett. Az eljárás során „minden kétséget kizáróan” nem lehetett megállapítani, hogy ki vagy kik voltak a tettestársai, de a betört üvegen megtalált ujjnyom alapján S. A. biztosan jelen volt a bűncselekmény helyszínén – ismertette a bíró. Hozzátette, a férfi végig ott volt a sértettek bántalmazásakor és a pénzük elvételekor.

A bűncselekmény elkövetésekor a vádlott nem volt még 20 éves, ezért vele szemben „szóba sem kerülhetett” az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásának lehetősége – közölte a bíró. Megemlítette, hogy S. A. Romániában bűnöző életmódot folytatott, idősek sérelmére több bűncselekményt is elkövetett, erőszakos cselekményekért már büntetve is volt.

Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért és enyhítésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási idő tartott fenn.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro