// 2026. június 30., kedd // Pál

Tesztbál lesz az operaházban: egyelőre csak a beoltott közönségnek áriáznak a művészek Kolozsváron

// HIRDETÉS

A még májusban megtartandó előadás ötletére már Florin Cîțu miniszterelnök is rábólintott.

Azt mindenki tudja, hogy Kolozsvár polgármestere, Emil „Untold” Boc akár már holnap szervezne egy jó nagy tesztkoncertet a városban, hátha megint jön majd a nagy pénz, mint a régi szép fesztiválos időkben. Nos a memory stick-lovasok egyelőre ugyan nem térnek vissza a kincses városba, hogy többezres közönség előtt nyomogassák a play gombot, ám az első tesztelőadásra hamarosan sor kerülhet, méghozzá (dobpergés)… az operában.

Az olvasók nagy része ezen a ponton abba is hagyta az olvasást, de aki még velünk van, annak elmondjuk, hogy a zárt térben történő előadás – de rég volt már ilyen! – ötletére már Florin Cîțu miniszterelnök is rábólintott, nyilván egy feltétellel. Naná: csak azokat engedik majd be, akik előzőleg beoltatták magukat Covid–19 ellen, és ezt bizonyítani is tudják a helyszínen.

Azt, hogy a közönség tagjainak kell-e maszkot viselniük, egyelőre nem tisztázták, mint ahogy az előadás pontos dátuma sem ismert, de a tervek szerint még május folyamán sor kerülhet rá.

Hogy hányan mehetnek majd be, egyelőre szintén nem tudni, a Kolozsvári Román Opera pedig egyelőre azt sem jelentette be, melyik előadást tűzik műsorra.

Viszont, ha jól sikerül a dolog, az azt jelenti, hogy lassan-lassan visszatérhet a kulturális élet Kolozsvárra és más városokba is. Aztán, hogy Emil Boc Untoldjával mi lesz, az majd elválik.

Mindenesetre az az 5000 résztvevős barcelonai tesztkoncert, aminek a mintájára Boc is hasonlót akart szervezni, csak a prefektus lefújta, elég jól sikerült: az utólagos elemzések szerint mindössze hatan fertőződtek meg a koncert után, négyen ráadásul bizonyíthatóan nem az eseményen kapták el a vírust. Igaz, csak negatív teszt felmutatása és maszkviselési kötelezettség mellett lehetett csápolni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában
Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

// még több főtér.ro