A Kolozs megyei önkormányzat turisztikai és kulturális rendeltetést szán az épületnek.
Hamarosan megkezdődhet a válaszúti Bánffy-kastély felújítása, miután kihirdették a nyertes tervezőcéget, és a Kolozs Megyei Tanács elnöke, Alin Tișe elrendelte a műszaki tervtanulmány elkészítését. A két pályázó közül az EKTRA STUDIO – K&K STUDIO DE PROIECTARE – ARH. SERVICE GUTTMANN&COMP konzorcium került ki győztesként, mely áfa nélkül
A pályázatok elbírálásakor az ár-minőség arány mellett a megyei önkormányzat a szakszerű technológiák alkalmazását és a cégcsoport szakértőinek tapasztalatát is figyelembe vette – tájékoztat a közlemény.
A közeljövőben az elkészülő tervek alapján meghatározzák a kivitelezés körülményeit, illetve az akciótervet. Alin Tișe azt nyilatkozta, hogy szeretnék mihamarabb megkezdeni a kastély felújítását, hogy minél előbb a Kolozs megyei turizmus körforgásának részévé válhasson. A felújítási munkálatokkal elviekben 42 hónap alatt kell elvégezni.
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap 19 millió lejjel támogatja a válaszúti Bánffy-kastély felújítását, míg a megyei tanács önrésze a 390.520 lej, azaz a teljes összeg 2 százaléka. Korábban közölték: a Kolozs megyei önkormányzat turisztikai és kulturális rendeltetést szán az épületnek.
Válaszúton már a 18. század második felében állt a Bánffy család udvarháza, de az 1848-as forradalomban nagyon megrongálódott és a 19. század második felében nyerte el a mai formáját. Az épület legnagyobb értékét
A csarnok földszinti falait tölgy- és kőrisfából készült neoreneszánsz jellegű burkolat borítja. Az ebédlőben a fafaragványok mellett a berendezési tárgyak nagy része is fennmaradt. A terem fő ékessége a zöld mázas cserépkályha, melynek a két oldalfalán a magyar történelem jelentős pillanatait ábrázoló domborművek láthatók.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!

Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.

További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.