A nagy kérdés továbbra is az: létezik-e ezeken a Föld-szerű bolygókon élet?
A tudósok még sosem láttak korábban a Trappist-1 csillagéhoz hasonló naprendszert – mondta el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Kiss László csillagász. A rendszerben a Földhöz hasonló, szinte biztosan kőzetből álló bolygók keringenek olyan közelségben a halványan pislogó csillag körül, hogy felszínükön akár folyékony víz is lehet – fűzte hozzá.
A nemzetközi tudományos életet és a közvélemény kozmikus felfedezésekre fogékony részét napok óta lázban tartja, hogy egy nemzetközi tudóscsapat a héten jelentette be, hogy hét, a Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel 40 fényévnyi távolságra a Trappist-1 csillag körül. A hét közül három bolygó az úgynevezett lakható zónában található, ahol lehetséges az élet jelenléte is.
A bolygók olyan közel esnek egymáshoz, hogy az egyikről látni lehet(ne) a szomszéd bolygókon a nagyobb természeti jelenségeket, szabad szemmel kivehetők a domborzati formák.
A NASA washingtoni központjának egyik vezetője szerint a felfedezés kulcsfontosságú lehet a Földön kívüli élet megtalálásában.
Akár van élet a bolygórendszerben, akár nincs, csomagolni azért még nem kell: egy fénysebességgel haladó jármű is harminckilenc év alatt tenné meg a 369 billió kilométeres utat, de mint tudjuk, ilyen űrjármű még nem készült, és nem is nagyon van kilátásban.
Kiss László azonban szkeptikus, és úgy véli: már most számtalan problémát lehet felvetni, ami arra utal, hogy mégsincs a rendszerben élet. Például a rendszer csillagászati, milliárd éves időskálán valószínűleg nem stabil.
A Trappist-1 mérete nagyjából a Jupiterének felel meg, a körülötte keringő bolygórendszer pedig a Jupiter körüli holdrendszerhez hasonlítható, vagyis egyfajta „leskálázott Naprendszernek” lehet tekinteni. A hétből három bolygó viszont annyira közel kering a kisméretű csillaghoz, hogy a besugárzás mértéke nagyjából megfelel annak, amit a Mars, a Vénusz vagy a Föld kap – emelte ki.
„Csak éppen nem több száz nap egy év, hanem alig néhány nap egy esztendő” – jegyezte meg a csillagász. Hozzátette: mivel a bolygók mérete a Földéhez hasonló, ám a távolság közöttük nagyon csekély, vélhetően szinte „rángatják egymást” gravitációs vonzerejükkel.
„Ez is egy olyan dolog, ami miatt a rendszer az élet kialakulásának szempontjából nem egy barátságos helyszín” – hangsúlyozta Kiss László, aki szerint az élet ellen szólhat az is, hogy a bolygóknak csupán az egyik oldalát éri a csillag fénye a közelség miatt kialakuló kötött tengelyforgás miatt.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.
Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.
Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.
A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.
A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.
Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.
Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.