// 2026. augusztus 16., vasárnap // Ábrahám

Temes megye önkormányzata nagyon egyesülni akar Besszarábiával

// HIRDETÉS

És erről még nyilatkozatot is elfogadott.

Románia és Besszarábia (ma nagyobb részben a Moldovai Köztársaság, kisebb részben Ukrajna területe) újraegyesüléséről fogadtak el szimbolikus nyilatkozatot kedden Temes megye önkormányzati képviselői.

A Temes megyei önkormányzat valamennyi képviselője megszavazta azt a nyilatkozatot, amelyben állást foglaltak Besszarábia lakóinak az önrendelkezési joga mellett.
Az „Újraegyesítési nyilatkozatban” megemlítik, hogy a romániai és a besszarábiai románok történeti, nyelvi, kulturális és vallási

szempontból is ugyanazt a népet alkotják.

„A román nép nem ünnepelheti az egyesülés centenáriumát azoknak a román területeknek egy része nélkül, melyek az 1918-as gyulafehérvári nagy örömünnep részét képezték. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt az ország újraegyesítéséért a 2018-as centenáriumi évben” –  áll a nyilatkozatban.

Călin Dobra, a Temes megyei önkormányzat szociáldemokrata elnöke az egyik közösségi portálon kifejtette: e gesztussal a besszarábiaiak önrendelkezéshez való jogát kívánták támogatni, és egyben kinyilvánították a szolidaritásukat azokkal a helyi önkormányzatokkal, amelyek hasonló nyilatkozatot fogadtak el. A Moldovai Köztársaságban ugyanis eddig több mint száz önkormányzat fogadott el a Romániával való egyesülést támogató nyilatkozatot – igaz, ugyanilyen arányban fogadtak el más településeken olyan dokumentumokat, amelyek viszont Moldova államiságának megőrzése mellett állnak ki.

Az elmúlt négy évben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására 63 székely önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely a Székelyföld nevet viseli, amely számára törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is.

E határozatok mindegyikét megtámadták a székelyföldi megyék prefektusai, és érvénytelenítették a bíróságok arra hivatkozva, hogy az önkormányzatok túllépték a hatáskörüket a határozat elfogadásakor.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix
Főtér

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
Székelyhon

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.