… a román patriótapárt előrukkolt az EP-választási jelöltlistájával, és Borboly Csaba szerint embert ölt egy medve Hargita megyében.
Bő egy hete derült ki, hogy a vártnál jóval nagyon lik tátong Románia állami költségvetésén. A derék honatyák nyilván inkább beszédeket tartanának arról, hogyan dübörög a (jóléti) gazdaság a kies hazában, de az a baj, hogy ha az egyre inkább tátongó költségvetési hiánylikat nem tömik be, veszélybe kerülnek a jövő év elején esedékes európai pénzek. Ezt egyébként megüzente a tisztelt Európai Bizottság is. Mégpedig magának a miniszterelnöknek, Marcel Ciolacu úrnak.
És akkor következett minden kormány lázálma, a megszorításokról való döntéshozatal. A PSD előállt egy bokros csomaggal, amelyben adókedvezmények eltörlésétől az áruforgalmi adó megnöveléséig minden volt. Igen ám, de a PNL úgy ugrott erre, mint akit a lódarázs szúr meg. Hallani sem akarnak semmiféle adóemelésekről, új adónemekről, sőt, politikai támogatásmegvonással is fenyegetnek.
Pénteken Ciolacu úrnak muszáj volt mondania valamit. Mert erősen közeledik a határideje annak, hogy valamit le kell tenni az asztalra. A miniszterelnök nyilván az Európai Bizottsággal takarózott. Nem lehetünk annyira ostobák, hogy elbukjuk az európai támogatásokat egy költségvetési hiány miatt. És igen, a tisztelt Bizottságnak igaza van abban, hogy a Romániában létező három áfakulcs (5, 9, illetve 19 százalék) nem normális. És egyébként is, a likért a korábbi PNL-kormány a hibás, az, amelyiknek a gyászos emlékű Florin Cîțu volt a feje.
Szóval, tenni kell valamit. De hogy mit, az csak jövő héten derül ki. Mert a koalíciós partnerek folytatják a veszekedést tárgyalásokat. Szóval, egy dolog biztos: nagyon forró júliusvége lesz a kormánykoalíciónak is.
Amint a fentiekből is kiderül, a romániai gazdaság dübörgése nem hallatszik el a Holdig. Annál inkább dübörög viszont a mioritikus haza kedvenc nackópártja, az AUR. Egy nemrég készített felmérés eredményei szerint George Simion mester pártja a harmadik helyre szorította a „nagy” PNL-t. Persze, ez annak is köszönhető lehet, hogy a liberálisok éppen most adták át a stafétát a PSD-nek, és az eredményeik fényében nem csoda, ha a választók büntették őket..
Az AUR szobaton jelenti be hivatalosan azokat a jelölteket, akiket a jövő évi európai parlamenti választásokon esélyesnek lát a bejutásra. A párt mellénye nyilván bő: a saját számítások szerint 12–14 hely megszerzéséért indulnak harcba, vagyis elsők lesznek az elsők között. A politikai elemzők szerint azért ez túlzás, de a PSD mögött megszerezhetik a második helyet, ami azt jelenti, hogy az európai parlamenti választásokon is lekörözik majd a PNL-t. Ennek az is oka lehet, hogy a párt tagságának mintegy fele külföldön, a diaszpórában él.
Na de nézzük, kik az érdekesebb befutók a kiszivárgott, egyelőre tízes listáról. Nem sorolunk fel mindenkit, a nagyközönség számára jó részük ismeretlen katona. Vannak köztük ügyvédek, tiszteletbeli konzulok, egyetemi tanárok, szociológusok. Szóval az igazán pikareszk AUR-arcokat kiszűrték.
Claudiu Târziu úr régi ismerős, veterán AUR-os, szenátor, a párt országos tanácsának elnöke.
A második helyre sikerült egy (volt) médiasztárt beejtőernyőzni. A Nagyvakáció (Vacanța Mare) humoristacsoport nagyot futott a romániai képernyőkön, játékfilm is készült velük, amely a maga korában (2002) hazai nézőrekordot is döntött. Nos, a Garcea néven futó, a román rendőrséget poénélre hányó Mugur Mihăescu (aki már volt a Zöld Párt tagja, de Gabriela Firea tiszteletbeli tanácsadója is, annak bukaresti főpolgármestersége idején) 2022-ben kapta magát és beiratkozott az AUR-ba, most pedig befutó helyen szerepel a jelöltlistán. Legalább vicces lesz, remélhetőleg.
Van a listán egy volt román elnökjelölt, bizonyos Ramona Ioana Bruynseel, ha még valaki emlékszik a nevére. Dan Voiculescu úr támogatta annak idején, ami nem épp a legjobb referencia az életrajzában. De volt ő tanácsadó a Viorica Dăncilă vezette kormányban is. Többek között. Most AUR-os. És jelölt.
Șerban Dimitrie Sturdza úr igazi arisztokrata jelölt. Ő Macedónia tiszteletbeli konzulja Konstancán, akármit is jelentsen ez. Egyébként Mihail Sturdza moldvai uralkodó ük-ükunokája. Szép, nem?
Hát így. Érdekes lesz, ha ezek az emberek bekerülnek az Európai Parlamentbe. Mindenképp növelik az áhított európai sokszínűséget.
Péntek délelőtt Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke videót posztolt Facebook-oldalán, amelyben arról beszél, hogy a Bögöz községhez tartozó Székelydobó közelében egy 37 éves férfit széttépett a medve. Az eset jó pár nappal korábban történt. A férfi a falu közelében levő hétvégi házánál dolgozott. A hozzátartozók egy ideig nem tudták felvenni a kapcsolatot a férfival, ezért a keresésére indultak és megtalálták a széttépett maradványokat. Borboly Csaba szerint medvetámadásról van szó. És ha ez igaznak bizonyul, akkor valóban nagy a baj. Nem mintha eddig nem tudta volna mindenki, aki él és mozog, hogy a Székelyföldön rengeteg a medve, a túlszaporodás minden átkával egyetemben. A tanácselnök szerint ráadásul az illetékes hatóságok napok óta igyekeznek elsunnyogni a tragikus esetet.
A Hargita megyei rendőrség szóvivője óvatosan fogalmazott nyilatkozatában. Elmondása szerint július 19-én emberinek tűnő maradványokra leltek Székelydobó közelében. A hatóság lefolytatta a vizsgálatot, a maradványokat pedig átadta a törvényszéki orvostani intézetnek, további vizsgálatok végett. A nyomozás jelenleg is tart.
És akkor: tény, hogy a medvekérdés nincs megoldva, ebben igaza van Borboly Csabának. Hogy lesz-e (hatékony) megoldás, nem tudni. Addig tehát mindenki óvatosan kiránduljon a hegyvidékeken. Mert a medve valóban nem játék, ismételjük immár sokadszorra.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.