// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Teherautós tömegmészárlás Nizzában

// HIRDETÉS

A tengerparti városban tehergépkocsival hajtottak szándékosan a járókelők közé, több mint nyolcvanan meghaltak. Magyar és román állampolgárságú sérült is van.

Járókelők közé hajtott egy teherautó csütörtök este a franciaországi Nizzában, és 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva egy sétány két kilométeres szakaszán sok embert szándékosan elgázolt a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékot néző tömegben. Az eddigi jelentések szerint 84 ember vesztette életét, sokan megsebesültek, a jármű sofőrje állítólag belelőtt a tömegbe, majd a rendőrök lelőtték őt. A hatóságok szerint terrorcselekményről van szó, a teherautóban fegyvereket találtak, de túszejtés nem volt. A francia elnök azonnal válságstábot hívott össze Párizsba.

A súlyos incidens a Promenade des Anglais nevű sétányon történt. A rendőrségi forrásokra hivatkozó sajtójelentések péntek hajnalra már 80 halálos áldozatról és összesen ötven sebesültről tudtak, ez utóbbiak közül negyvenkettőnek válságos az állapota.

A sérültek között a magyar külügyminisztérium értesülése szerint egy magyar nő is van, illetve a román külügy közlése szerint két román állampolgár.

Christian Estrosi, a Nizzát is magában foglaló körzet vezetője nyilatkozatában azt mondta, hogy a francia rendőrség „egy magas rangú személyisége" is halálát lelte a merényletben, de nem nevezte meg, hogy kiről van szó.

Az első jelentésekből még nem derült ki, hogy a teherautóban hány személy ült, amikor belerohant a tömegbe. Pierre-Henry Brandet, a francia belügyminisztérium szóvivője elmondta: még vizsgálják, hogy a lelőtt sofőr egyedül követte-e el tettét, avagy társai is voltak, akik elmenekültek. Megerősítette, hogy a rendőrség „semlegesítette" a nizzai tömeges gázolást elkövető teherautó sofőrjét. Ugyanakkor cáfolta azokat a korábbi híreszteléseket, amelyek szerint a gázolást túszejtés is követte volna.

Christian Estrosi megerősítette, hogy a kamionban fegyvereket és gránátokat találtak, akárcsak azt, hogy a sofőr belelőtt a tömegbe.

Az elkövető egy 31 éves, tunéziai származású, de Nizzában élő férfi volt. Már korábban a rendőrség látókörébe került, de nem terrorcselekmények kapcsán.

A sajtó beszámolt arról, hogy a teherautó

80 kilométeres óránkénti sebességgel, mintegy két kilométeren keresztül gázolt a tömegben,

cikkcakkban haladva, hogy minél több embert sodorjon el. Az ANSA olasz hírügynökség egy szemtanúra hivatkozva jelentette: a gázolásos merénylet után a rendőrség felszólította az embereket, hogy azonnal meneküljenek el a helyszínről, mert a járműben vélhetően robbanóanyag is van. A hatóságok azonnal széles körben lezárták a helyszínt, és felszólították a lakosságot, hogy lehetőleg mindenki maradjon otthon.

A televíziók beszámoltak arról, hogy a gázolás és az azt követő lövöldözés nyomán pánik tört ki a tömegben, a képernyőkön rohanó embereket lehetett látni.

Francois Hollande francia elnök a tömeges gázolást követően azonnal visszatért Párizsba Avignonból, és a belügyminisztérium épületébe csütörtök éjjel válságtanácskozást hívott össze. A francia hatóságok immár

egyértelműen terrorcselekményként kezelik a történteket.

Hollande telefonon korábban már tanácskozott Manuel Valls miniszterelnökkel és Bernard Cazeneuve belügyminiszterrel. A belügyi tárca vezetője a válságtanácskozás után személyesen készül Nizzába utazni.

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben - közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője péntekre virradó éjszaka az M1 aktuális csatornán. Elmondta, hogy a francia hatóságoktól egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást magyar érintettekről. A könnyebben sérült nő telefonon hívta fel a Székesfehérváron tartózkodó édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget. Egy másik, Nizzában tartózkodó nőt pedig biztonságos helyre tereltek a támadás után - tette hozzá.

A román külügyi tárca közölte: kapcsolatba lépett a francia hatóságokkal, hogy kiderítse, vannak-e román állampolgárságú áldozatok.

Lazăr Comănescu külügyminiszter a Realitatea hírtelevíziónak pénteken reggel elmondta: két román állampolgár is megsérült, ők orvosi ellátásban részesülnek.
 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS