// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Tamás: a székely autonómia segítene a román identitás megőrzésében

// HIRDETÉS

Nem pedig a román erőszakszervezetek létszámának növelése, ahogy azt a soviniszta románok követelik.

„Egyetértek, hogy stratégia kell a magyar többségű megyék román lakosai nemzeti identitásának megőrzésére. Ennek a stratégiának Székelyföld Autonómia Statútumában van a helye, és ott tanulmányozható is” – nyilatkozta Tamás Sándor.

A Kovászna megyei tanács elnöke azokra a felvetésekre válaszolt, amit a Hargita megyei románok marosfői találkozóján fogalmaztak meg Mircea Dușa hadügyminiszter részvételével. Tamás Sándor szerint, ha a székelyföldi románok jogait rögzítenék az autonómia statútumban, akkor „legalább mi is garanciát kapnánk arra, hogy nemzeti identitásunkat meg tudjuk őrizni”. Ellenkező esetben ismét átvernek, mint nagyon sokszor az elmúlt 95 évben. A megyei tanácselnök felidézte: nem az első eset, hogy a hadügyminiszter megfenyegeti a háromszéki elöljárókat. Ezek után várjuk a megtorlásokat: ellenőrző szervek, ügyészség, vádemelés.

A téma kapcsán Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke a Krónikának azt mondta: „a memorandumoknál jobban szeretem a munkát.” A Hargita Megyei Tanács elnöke Horváth Istvánt, a Kisebbségkutató Intézet elnökét idézte, aki egy kutatást ismertetve úgy fogalmazott, Hargita megyében nincs konfliktusos helyzet, együttélés helyett pedig egymás mellett élésről lehet beszélni, ennek egyik oka pedig az, hogy a Hargita megyei települések vagy döntően magyar vagy pedig döntő mértékben román többségűek.

„A román többségű helységek az Európában szavatolt helyi autonómia elve alapján ugyanúgy élhetnek lehetőségeikkel, mint a többi önkormányzat, a megyei közgyűlés pedig ennek jegyében keresi az együttműködés lehetőségeit” – fogalmazott Borboly Csaba.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro