Nem Angry Birds-rekordok megdöntésére, hanem egy speciális informatikai rendszer alkalmazására fogják használni a táblagépeket.
Sikeresen beüzemelte az állandó választási hatóság (AEP) azt az új informatikai rendszert, amelyet a június 5-ei önkormányzati választásokon fognak első ízben alkalmazni a részvétel valós idejű követése és a választási csalások kiszűrése érdekében – tájékoztatta az MTI-t szerdán Kovács Csaba Tibor, a hatóság főtitkára.
Több évtizedes hagyománya van annak, hogy a román pártok szervezett „választási turizmussal”, vagyis híveik többszörös szavaztatásával vádolják egymást. Eddig csak utólag tudta ellenőrizni a hatóság, történt-e ilyen választási csalás egy-egy voksoláskor. Kovács Csaba szerint az európai parlamenti választáson például a kettős voksolás országos nagyságrendje nem érte el az egy mandátumhoz szükséges szavazatmennyiség 15 százalékát.
A most bevezetendő informatikai rendszer teljes mértékben ki fogja küszöbölni a többszöri voksolást. Az ország mind a 18 ezer szavazókörzetét ellátták egy-egy táblagéppel, amely interneten csatlakozik az AEP országos hálózatához. A választó személyazonossági igazolványából beszkennelik a személyi számát, és a központi adatbázisba előre feltöltött választói névjegyzék alapján a szoftver azonnal ellenőrzi, jogosult-e az illető voksolni, a megfelelő szavazókörnél jelentkezett-e és nem szavazott-e már másutt.
Az önkormányzati választáson egyébként is kizárt a többszöri voksolás, mert mindenki csak abban a választókörzetben adhatja le voksát, ahova állandó vagy legalább másfél hónapja bejelentett ideiglenes lakhelye alapján tartozik, és ahol neve szerepel a választói névjegyzékben – magyarázta az AEP főtitkára.
Kovács Csaba szerint a mostani választásokon még nem lehet arra számítani, hogy a választási hatóság honlapján folyamatosan nyomon lehet követni a részvételi adatok alakulását vagy a szavazatszámlálás menetét. Ezekről továbbra is csak a választási bizottság időközönkénti közleményeiből szerezhető információ. A közölt adatok azonban frissebbek, pontosabbak lesznek, és az eddiginél gyorsabban állnak majd rendelkezésre – ígérte az AEP képviselője.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?