A fehérorosz írónő díjazását ma jelentette be a Svéd Akadémia.
A testület indoklása szerint a díjat a 67 éves szerzőnek „polifonikus írásaiért ítélték oda, amelyek a szenvedésnek és a bátorságnak állítanak emléket korunkban”.
A díj mellé 8 millió svéd korona (266,3 millió forint) is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.
A díjat csütörtökön, kelet-európai idő szerint 2 órakor jelentették be Stockholmban. A Nobel-díj Bizottság honlapján élőben lehetett nézni a világra szóló eseményt. A díj történetében egyébként először tette meg a bejelentést egy nő: Sara Danius, a Svéd Akadémia új állandó titkára.
Aki nem ismerné a fehérorosz írónő életútját és munkásságát, íme néhány fontos adat, a Litera.hu összefoglalója alapján.
Szvetlana Alekszijevics 1948. május 31-én született az ukrajnai Ivano-Frankivszkban. Apja fehérorosz, anyja ukrán. Apja a hadseregben szolgált, leszerelése után a család Fehéroroszországba költözött. Szvetlana Alekszijevics eleinte riporterként, valamint egy minszki irodalmi lap tudósítójaként dolgozott.
Sokféle műfajban próbálkozott: már az iskolában írt verseket, később novellákat és esszét is. „A valóság mindig mágnesként vonzott; kínzott és megbabonázott, foglyul akartam ejteni az írásaimban” – mondta egyszer egy interjúban. Ezért esett a választása a dokumentumregény műfajára. Könyvei tragikus történelmi események túlélőinek, szemtanúinak vallomásaiból, valamint korabeli dokumentumokból állnak. Jellemző, hogy műveiben a szovjet és a posztszovjet történelmet az egyes ember szemszögéből ismerhetjük meg.
Összesen hét könyve jelent meg, ezek közül kettő olvasható magyarul is. Az első, 1983-as, de csak két évvel később megjelent, A háború nem asszonyi dolog című könyvében a második világháború idején a németek ellen a Vörös Hadseregben harcoló nők monológjait olvashatjuk. A szerző maga „regénykórusnak” nevezte ezt a művét. A nők vallomásaiban olyan részletek is elhangzanak a „Nagy Honvédő Háborúról”, amelyek korábban nem voltak nyilvánosak. A könyv miatt pert is indítottak az írónő ellen.
A Fiúk cinkkoporsóban az 1979-től 1987-ig tartó szovjet-afgán háborúról szól, amelynek valós eseményeiről sokáig hallgatott a sajtó. „Fákat ültetnek, hidakat építenek” a szovjet katonák Afganisztánban, és olyan képeket küldenek, amelyeken napoznak és horgásznak – és az otthon maradt hozzátartozók eleinte értetlenül állnak a hazaérkező, és egyre nagyobb számú cinkkoporsó előtt. A könyvben a túlélők és az elesettek hozzátartozói szólalnak meg és tárulkoznak ki teljesen, olyan oldalukat is megmutatva, ami – a könyv szavai szerint – nem igazán nevezhető emberinek.
Munkásságáért több nemzetközi elismerést kapott: többek között 1999-ben Herder-díjjal, 2013-ban a német könyvszakma békedíjával jutalmazták. Legutóbb 2013-ban jelent meg könyve, Vremja szekond hend (Second-hand Time) címmel.
November elején jelenik meg új könyve magyarul Elhordott múltjaink címmel az Európa Könyvkiadó gondozásában.
Az irodalmi Nobel-díj nem az első az idén kiosztott Nobelek sorában. A neutrínóoszcilláció felfedezéséért Kadzsita Takaaki japán és Arthur B. McDonald kanadai tudós kapta az idei fizikai Nobel-díjat. A kémiai Nobel-díjat pedig a DNS-javításhoz kapcsolódó kutatásokért Tomas Lindahlnak, Paul Modrichnak és Aziz Sancarnak ítélték. Orvosi-élettani Nobel-díjban idén William C. Campbell ír, Omura Szatosi japán, illetve Juju Tu (Tu Ju-ju) kínai tudós részesült, a fertőző betegségek kutatása területén elért eredményeiért.
Fotó: Margarita Kabakova / kagge.no
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.