// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Szinte tökéletes szezon végén nyert újra bajnokságot a Sepsi-SIC

// HIRDETÉS

Miközben a Sepsi OSK focicsapata két hét leforgása alatt végigverte a Liga 1 összes topcsapatát, a székely város kosaraslányai immár ötödször nyertek bajnokságot.

A Sepsi-SIC 2016 óta tartó egyeduralmát csak a koronavírus-járvány tudta tavaly megszakítani, amikor a szövetség az alapszakasz után végeredmény kihirdetése nélkül lefújta bajnokságot.

A szentgyörgyiek akkor veretlenül álltak az élen, és idén is egyetlen meccsen múlott, hogy vereség nélkül legyenek bajnokok, ám a finálé harmadik meccsén hétfőn kikaptak Szatmárnémetiben.

Egy nappal később viszont, szintén Szatmáron már meglett a bajnoki címet érő újabb győzelem, bár a csapatnak a rájátszásban végig nélkülöznie kellett egyik légiósát, a térdsérülést szenvedett szlovák Marie Růžičkovát.

A nézők nélkül, zárt tornákon végigjátszott bajnokság mellett a Sepsi-SIC nyerte a Román Kupát is, szintén Szatmáron elhódítva a trófeát, bár akkor az elődöntőben győzte le legnagyobb hazai riválisát.

És ebbe a sorozatba belefért még a klub történetének legjobb európai kupaszereplése is, amely során az Európa Kupában a legjobb nyolc közé is eljutott a boszniai Zoran Mikes által edzett csapat.

Az öt bajnoki címet egyébként éppen az edző és a csapatkapitány Annemarie Gödri-Părău személye köti össze: ők ketten voltak csak benne valamennyi sikerben.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, döntő:

Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK 69:68

Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK 73.50

Szatmárnémeti VSK–Sepsi-SIC 75:54

Szatmárnémeti VSK–Sepsi-SIC 56:65

A Sepsi-SIC bajnokcsapata: Ștefania Cătinean, Rebekah Gardner, Ioana Ghizilă, Kelemen Kincső, Kovács Renáta, Andra Mandache, Annemarie Gödri-Părău, Orbán Nikolett, Jovana Pasics, Pinelopi Pavlopulu, Marie Růžičková, Rebecca Tobin. Edzők: Zoran Mikes és Samoila Zoltán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?
Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro