// 2026. április 8., szerda // Dénes

Szimpatikus kezdeményezés: ha már szobrok és emléktáblák körül nem lehet, énekeljük az erkélyekről a Himnuszt!

// HIRDETÉS

Olasz mintára.

Az új koronavírus okozta járvány egyre jobban rányomja a bélyegét az életünkre, hiszen hiába ünnepeljük vasárnap az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóját, valójában nem ünnepelhetünk.

Legalábbis csoportosan, hivatalos rendezvényeken.

Azonban mégiscsak lehet megoldás a közös ünneplésre.

Székelyudvarhelyről indult a kezdeményezés, amely az olasz példából inspirálódott.

Mint ismert, a dalos kedvű taljánok a járvány miatt szigorú karanténban vannak, otthonaikban kell tölteniük a mindennapokat, de ennek az unalmát azzal dobták fel, hogy kiálltak az erkélyekre, ablakokba, és közösen énekeltek.

Ennek mintájára hirdették meg a vasárnapi nemzeti ünnepre a közös himnuszéneklést.

„A kezdeményezés célja, hogy a világ bármely részén a magyarok teraszaikra, ablakaikba kiállva, vagy akár utazás közben énekelnék el egy időben a Himnuszt.

Találkozzunk lélekben és énekelve március 15-én magyar idő szerint 12.00 órakor (Erdélyben 13.00) a teraszokon!” – áll a felhívásban.

Szimpatikus kezdeményezésről van szó, úgyhogy hajrá, dalos torkú nemzettársak!

Más módon is megemlékezhetünk: egy mások kezdeményezés szerint este nyolc órakor mindenki az ablakba kitett gyertyával emlékezzen meg a szabadságharc hőseiről.

Persze nem lennénk magyarok, ha nem bukkant volna fel egy megosztó kezdeményezés is.

Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester – aki alaposan elvesztette az előválasztást Korodi Attila jelenlegi parlamenti képviselővel szemben, így már nem ő a város RMDSZ-es polgármester-jelöltje – délután fél ötre flashmbot hívott össze Gál Sándor szobrához, amelynek résztvevői ugyancsak a Himnuszt és a székely himnuszt kellene hogy elénekeljék.

Igaz ugyan, hogy a felhívásban szerepel: a járvány miatt a résztvevők tartsanak egymástól tisztes távolságot, de egyrészt a koronavírus-helyzet, másrészt a politikai ellentétek miatt a kezdeményezésre bírálatok özöne zúdul.

Ráduly szerint az eseménnyel nincs semmi gond, az üzenet az, hogy a nehéz időkben össze kell tartani, és bizonyos abban, hogy a résztvevők száma nem haladja meg a törvényben megszabott határt.

Az őt legyőző Korodi persze „nagy hibának” tartja a lépést.

Ennél azért méltóbb ünneplést kívánunk mindenkinek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro