// 2026. április 29., szerda // Péter

Szimpátiatüntetést tart az RMDSZ a vásárhelyi katolikus gimnáziumért

// HIRDETÉS

Mert az mégiscsak tűrhetetlen, hogy román állami intézmények próbáljanak ellopni egy magyar iskolát.

Szimpátiatüntetést hirdetett az RMDSZ a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumért. A tüntetést Markó Béla szenátor, a szövetség korábbi elnöke jelentette be az RMDSZ marosvásárhelyi kampányindító rendezvényén, hétfőn.

Markó szerint az akció szombaton, este 7 órakor kezdődhet, a helyszínről a napokban döntenek.

Markó beszédében úgy fogalmazott, hogy több bírósági határozat szerint egy magyar iskolának nincs működési engedélye, és a székely zászlónak sincs engedélye a lobogásra. „Úgy tűnik, a magyar zászló három színének: a pirosnak, a fehérnek és a zöldnek sincs engedélye egymás mellett lenni” - mondta Markó.

„Számos székely településen a prefektúra szemében a magyar szónak nincs engedélye a létezésre” - fogalmazott a volt szövetségi elnök, megemlítve, hogy Marosvásárhely önkormányzata továbbra sem bocsátotta ki az engedélyt Sütő András szobrának felállítására, mint ahogy egyes magyar utcanevekre sem.

A rendezvényen Kelemen Hunor, az RMDSZ jelenlegi szövetségi elnöke arról beszélt, vajon leírhatja-e egy ügyész, hogy egy magyar nyelvű iskola nem működhet. „Felülírhatja-e azt a politikai döntést, amelyet az Alkotmány módosításakor, népszavazással meghozott egy többség? Ez a döntés kimondta, hogy lehet felekezeti iskolát létrehozni, lehet anyanyelven tanulni, és ez nagy nehezen valósággá alakult itt, Marosvásárhelyen is. Lehetséges, hogy ezt valaki leseperje az asztalról? Kérdezem, hogy jó út-e az, amelyen elindították az elmúlt esztendőben ezt az országot? Én azt mondom, hogy nem!” – mutatott rá.

Az esemény végén a jelenlévők részt vettek a Római Katolikus Egyház által a Rákóczi iskoláért szervezett közös imán, amelyet a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia templomban tartottak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro