Ha Európában máshol szabad, akkor legyen szabad a magyaroknak is.
A huszonnegyedik órában vagyunk a Kárpát-medencei magyar autonómiák megteremtéséhez - hangoztatta Szili Katalin szerdán Budapesten. A Hitel-Est rendezvényén a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott arról beszélt: ha néhány éven belül nem készülnek el az autonómiák létrehozásának koncepciói, történelmi lehetőséget veszítünk el.
Hangsúlyozta, az autonómia „soha nem elszakadást jelent", hanem a „többségi társadalommal kooperációban, megegyezésben kell ennek létrejönnie". A többféle létező megoldásra utalva megjegyezte, „amit szabad Európában bárhol, azt legyen szabad a magyaroknak is".
Az elv most az, hogy legyen minden területen egységes elképzelés - jegyezte meg Szili Katalin, kitérve arra is, hogy a közelmúltban sikerült több egyeztetésen közelíteni egymáshoz a székelyföldi autonómiára vonatkozó két koncepciót.
Kiemelte, a helyieknek kell eldönteniük, hogy mit szeretnének, az anyaország feladata a segítés, a „menedzselésben" való támogatás.
Szili Katalin hangsúlyozta: láttatni kell szomszédainkkal, hogy az autonómia a megmaradásról szól és az egyenjogúságot biztosítja, az ez évben kutatandó kérdésnek nevezve annak vizsgálatát, hogy Mint mondta, az elmúlt évtizedek legnagyobb problémája a népességfogyás volt, de Magyarország uniós csatlakozásával azt is felvállaltuk, hogy ez sokaknak nyújtja a más államba költözés lehetőségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene megteremtenünk a visszajövetelük lehetőségét - fűzte hozzá.
Megjegyezte, az uniós polgárok 85 százaléka többségi társadalmakhoz tartozik, tizedük él kisebbségben, és öt százalék a migránsok aránya, de „Európa az öt százalékkal foglalkozik, a tízzel nem; ez a mi legnagyobb bajunk".
Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa arról beszélt: a Kárpát-medencei magyarság demográfiai helyzete rossz, de a környező népek sincsenek jobb szituációban.
Mint mondta, az elmúlt 25 évnek voltak olyan mozzanatai, amelyekre nem lehetünk büszkék a magyar nemzetpolitikában, „de azért az tény, hogy a lélekben 15 millió magyar gondolatától eljutottunk ma a gyakorlati nemzetegyesítés folyamatáig", ami sokkal mélyebbre ható, mint ahogyan az a médiában megjelenik.
Ráadásul, tette hozzá, ma már nem csupán a Kárpát-medencében gondolkodunk, hanem „világnemzetté váltunk", ami újabb és a korábbiaktól eltérő kihívásokat hoz magával.
Juhász György, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa annak a véleményének adott hangot, hogy 2010 óta „létrejött a preautonómia állapota", mivel a magyar kormány a szükséges lépések kilencven százalékát megtette.
Mint mondta, a megvalósításban Észak- és Közép-Bácska „igen elöl áll", a sorban a második Erdély; szerinte a szlovákokkal azt kell megértetni, hogy - szemben az ő történelmi példájukkal - „az autonómia nem azonos a szeparatizmussal".
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.