Az AcitiveWatch a politikai befolyás veszélyeire figyelmeztet.
Az Agerpres működését szabályozó törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló javaslat magában hordozza annak veszélyét, hogy a állami hírügynökséget az ellenőrizhető intézmények sorába állítja – közölte csütörtökön az ActiveWatch.
A sajtószabadság tiszteletben tartását monitorozó szervezet projektvezetője, Radu Răileanu csütörtökön cikket tett közzé, amelyben azt írja: a szenátus kulturális és médiabizottságának szerdai ülésén a civil szféra képviselőit „teljes mértékben semmibe vették”, amikor az Agerpres hírügynökség működéséről szóló törvény módosításáról tárgyaltak. Răileanu felidézi a cikkben, hogy a román közszolgálati televíziótársaság és rádiótársaság vezetősége bármikor leváltható „tisztán politikai kritériumok alapján”, az évi tevékenységi beszámoló parlamenti elutasítása révén, és ez
„Mivel a közszolgálati televízió és a közszolgálati rádió tevékenységét szabályozó törvény (az 1994/41-es) állandó politikai kontrollt tesz lehetővé, a törvényhozók úgy gondolták, hogy az Agerprest is a kontrollálható intézmények sorába állítják” – olvasható az ActiveWatch munkatársának cikkében, amely Az Agerpres a politika karmaiban címet viseli.
A cikk emlékeztet, hogy a jelenleg hatályos jogszabály értelmében csak akkor menesztheti a hírügynökség vezérigazgatóját a parlament, ha hat hónapnál hosszabb időn keresztül nem tudja ellátni tisztségét, ha összeférhetetlenséget állapítanak meg esetében, vagy ha jogerősen elítélik.
„Tehát a politikum nem rendelheti el a vezetőség menesztését. Megengedhetetlen! Így jelent meg a 2017/330-es számmal bejegyzett törvénytervezet, amelyet egy PSD-s szenátori csoport terjesztett be, akik a dâmboviţai politikai gyakorlatot akarják meghonosítani az Agerpresnél is, olyan módon, hogy az igazgatót a televízió- és a rádiótársaség esetének mintájára kirúghatják” – írja Radu Răileanu.
Az ActiveWatch képviselője leírta, hogy a szenátus kulturális és sajtóbizottságának szerdai ülésén ő is, valamint a hírügynökség vezérigazgatója és a Mediasind szakszervezeti szövetség képviselője is jelen volt, érveket sorakoztattak fel arról, milyen veszélyekkel jár a politikum beavatkozása a hírügynökség tevékenységébe, de érveik nem találtak meghallgatásra.
A szenátus kulturális és sajtóbizottsága szerdán egyöntetű szavazással pozitívan véleményezte az Agerpres Román Nemzeti Hírügynökség működését szabályozó törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló javaslatot, amely többek között előírná, hogy
Radu Cosmin Preda bizottsági elnök szerint az eljárást a közszolgálati televíziónál és rádiónál alkalmazott szerint módosítanák. „Amikor úgy tűnik, hogy a dolgok nem jó irányba haladnak, a parlament ránézhet a jelentésre, és dönthet a vezérigazgatóval kapcsolatban” – fogalmazott szerdán a szakbizottság elnöke.
Preda ugyanakkor kifejtette, a hírügynökség működését szabályozó jelenlegi jogszabály nagyon régi, azt „2017-es szintre kellene hozni”, a törvény számos előírása „már nem időszerű”, ugyanakkor kifejezte abbéli meggyőződését, hogy nem fognak visszaélni az új előírásokkal az intézmény vezetőségét illetően.
A bizottság szerdai ülésén részt vett az Agerpres hírügynökség vezérigazgatója is. Alexandru Giboi azt mondta: nem támogatja a jogszabály módosítását.
„Nem támogatjuk a törvény módosítását. Meglátásunk szerint az Agerpres hírügynökség fölött gyakorolt jelenlegi ellenőrzés több mint elégséges. Azt gondoljuk, hogy sajtóintézményről lévén szó, a két fogalom – sajtó és ellenőrzés – nem fér meg egymás mellett, ez nincs jótékony hatással sem a sajtó fejlődésére, sem a szólásszabadságra általában” – hangsúlyozta.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Ketten életüket vesztették abban a személyautóban, amelyet egy megcsúszott kamion tarolt le pénteken Iași megyében.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.