// 2024. október 4., péntek // Ferenc
bíróság

Szeret Kolozsváron Uberrel utazni? Akkor ennek a hírnek nem fog örülni

Nagy sikert arattak a taxisok a bíróságon.

FRISSÍTVE - Az Uber közleményben reagált, amely szerint ők úgy értelmezik az ítéletet, hogy az applikáció használatát nem tiltották be, csupán azt, hogy partnersofőrökkel működjenek együtt. Ezért a továbbiakban csak engedéllyel rendelkező autósokkal dolgoznak együtt.

Újabb fontos csatát nyertek a kolozsvári taxisok az Uber fuvarmegosztóval szemben: a kolozsvári táblabíróság csütörtöki ítéletében helyben hagyta az alapfokú ítéletet, és gyakorlatilag megtiltotta az Ubernek, hogy folytassa szolgáltatásait.

Ez ugyanakkor még nem jogerős ítélet, ugyanazon bíróságon harminc napon belül megfellebbezhető.

A bíróság ítélete szerint megtiltják a cégnek a szabad versenyt sértő tevékenység folytatását.

Az Uber már alapfokon, a kolozsvári kereskedelmi bíróságon megpróbálta elhitetni a bírákkal, hogy nem bérfuvarozó cég, ahogy azt a taxisok állítják, csupán egy olyan applikációt bocsát az ügyfelek – az utasok és az autósok – rendelkezésére, amely révén azok egymásra találhatnak. Vagyis tulajdonképpen e-kereskedelemmel foglalkoznak, nem utasszállítással.

A bírák azonban nem így gondolták, szerintük ugyanis az Uber elválaszthatatlan az utasszállítástól, így meg kell felelnie az erre vonatkozó követelményeknek.

A kolozsvári táblabíróság csütörtöki döntésében szintén a taxisoknak adott igazat, és arra kötelezte az Ubert, hogy azonnal vessen véget a korrekt versenyt sértő tevékenységével.

Vagyis: ne használja az applikációt Kolozsvár területén.

Az ítéletet az Ubernek egy nagy példányszámú lapban is közzé kell tennie.

Az Uber 2016 óta van jelen Kolozsváron, és akárcsak mindenhol a világon, ahol megjelentek, azonnal nekik mentek a taxisok. A bérfuvarozók baja az, hogy míg nekik taxisengedélyre van szükségük, szigorú feltételeknek kell megfelelniük, és az autójukat is csak személyfuvarozásra használhatják, addig az Uberrel gyakorlatilag bárki szállíthat utast, akinek autója van.

A taxisok mostani sikere ugyan jelentős, de még nem végleges: bár az őket képviselő ügyvédi iroda szerint jogerős az ítélet, harminc napon belül megfellebbezhető.

Úgyhogy ennek a pernek valószínűleg még messze a vége.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro