// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

Szeredai focicsapatot „ajándékozott” a román média Budapestnek

// HIRDETÉS

Kitalálták, hogy a magyar kormány erdélyi csapatot vásárolt.

Elképesztő blődlit talált ki a román média annak érdekében, hogy ismét föl lehessen szítani a magyarellenességet: azt vizionálták, hogy a magyar kormány megvásárolt a harmadosztályú csíkszeredai labdarúgóklubot, amely elé célként már a 2019-es első osztályú bajnoki cím elnyerését is kitűzte.

„Egy szó sem igaz abból az információból, miszerint a magyar kormány megvásárolta a harmadosztályos csapatunkat, és különböző célokat tűzött volna ki e fiatal együttes elé – jelentette ki Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a híresztelésekre reagálva.

„Megdöbbenve szembesültem azzal, amit a román nyelvű sajtó egybehangzóan állít rólunk. Az első írás, amit olvastam, a Gazeta Sporturilor sportoldalon jelent meg azzal a címmel, hogy Sokk érte a román labdarúgást, mivel a magyar kormány belép ebbe a bizniszbe. Ha sokk érte, akkor elég késleltetett hatású sokk, mert a székelyföldi fociakadémia 2012 óta működik, és különböző célokra 2013 óta kapunk támogatásokat magyar kormányzati forrásokból" – nyilatkozta Szondy Zoltán, aki rögtön rátért a támogatásokra.

„Ezek a támogatások két részre oszthatók: működési támogatásokra, amelyek a Székelyföldi Labdarúgó-akadémiát és annak alegységeit érintik, illetve az infrastrukturális fejlesztésekre szánt támogatásokra. Utóbbiak eredményeként 2013-ban egy éjszakai világítással és lelátóval ellátott, műfüves nagypályát adtunk át Csíkszeredában, idén pedig egy ugyanilyent Székelyudvarhelyen. Hangsúlyozom, hogy mindkét pályát a gyerek- és ifjúsági csapataink használják" – ismertette a klubelnök.

„Emellett egy kiemelt fontosságú beruházásban is partnerei vagyunk a magyar kormánynak.Megismétlem azt, ami már korábban megjelent a sajtóban: tavaly kezdtük el a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium és a székelyföldi fociakadémia diákjainak otthont adó kollégium építését. Ennek a beruházásnak összértéke 5,5 millió euró. És mint minden egyes támogatás esetében, ezúttal is – az adott szóra épülő megállapodás alapján – a támogatás kétharmada magyar forrásokból van biztosítva, egyharmada pedig csíkszeredai önkormányzati forrásokból – fogalmazott a sportvezető.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Székelyhon

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

// még több főtér.ro