Két napig tagadta a román vezetés, hogy egy orosz támadó drón maradványai csapódtak be az ország területén, szerdán beismerték, hogy mégis. Más kontinensekre vezető alagutakat építettek a dákok a Bucsecsben – állította egy televízió.
Annyira megijedt a román vezetés annak a lehetőségétől, hogy egy orosz katonai drón átrepült Romániába, hogy eleinte azonnal és határozottan letagadták, hogy ilyesmi előfordulhatott. Aztán két nap után megerősítették: igenis román területre estek le egy ilyen drón maradványai.
A történet hétfőn kezdődött, amikor az ukrán hatóságok azt állították, hogy a Duna-delta északi határán, ukrán területen, Izmail város kikötőjét támadó orosz drónok közül román területre is zuhant néhány. Dmitro Kuleba ukrán védelmi miniszter azt mondta: fotókkal is bizonyítani tudják, hogy orosz drónok maradványai Románia területére zuhantak.
Kedden a román védelmi minisztérium és a külügyi tárca vezetése is határozottan cáfolta az ukrán állításokat, még Klaus Iohannis államfő is leszögezte: semmiféle drón vagy drónmaradványok sem csapódtak be az ukrán–román határszakasz déli oldalán.
Aztán szerdán Angel Tîlvăr román védelmi miniszter Tulcea megyei látogatásán megerősítette: valóban orosz drónmaradványoknak kinéző roncsokat találtak a Duna Chilia-ágának romániai partján. A térséget átkutatták és megtalálták a roncsokat – mondta. Később Constantin Spînu tábornok, a védelmi minisztérium szóvivője szerint a maradványokat az Izmailtól légvonalban alig pár kilométerre fekvő Ceatalchiol település mellett, a Duna-parthoz igen közel találták meg. Aztán Marcel Ciolacu miniszterelnök is elmondta: a Dunától száz méterre, egy növényzettel sűrűn benőtt területen találták meg.
A GeoConfirmed nevű, lokalizációs szolgáltatásokkal foglalkozó civil platform még a román hivatalos bejelentések előtt fotókkal alátámasztva közölte, hogy a drón maradványai Romániában zuhantak le, és meg is adták a becsapódás földrajzi koordinátáit. A platform szerint egy Shahed típusú támadó drónról van szó, amelyet az ukrán légvédelem lőtt le, majd a roncsok Románia területén zuhantak le.
Az incidens azért figyelemre méltó, mivel a NATO-alapszerződés 5. cikkelye értelmében ha egy tagállamot támadás ér, az a NATO egésze elleni agressziónak minősül, amellyel szemben a katonai szervezetnek egységesen kell fellépnie. Nem ez az első ilyen esemény, tavaly novemberben Lengyelország területére estek két orosz rakéta roncsai. Lengyelország és a NATO vezetése nem orosz támadásnak, hanem véletlen balesetnek tekintette a történteket, Joe Biden amerikai elnök szerint valószínűleg az ukrán légvédelem lőhette ki a rakétákat.
Klaus Iohannis elnök szerda délutáni nyilatkozata szerint ha bebizonyosodik, hogy valóban orosz drónról van szó, akkor ez „a helyzet teljességgel elfogadhatatlan, és sérti a NATO-tagállam Románia szuverenitását és területi épségét”.
A román védelmi miniszter szerint „tegyünk különbséget támadás és incidens között”.
Vannak a romániai kábeltelevíziók kínálatában olyan tévéadók, amelyeket az ember vagy automatikusan átugrik, amikor kattingat a távirányítóval, vagy megáll rajtuk röhögni, ha éppen olyan kedvében van. Az egyik ilyen televízió a Nașul TV, egy bukaresti mikrotelevízió, amely nagyobbnál nagyobb baromságokkal próbálja növelni nézőinek számát.
Az adó még májusban sugárzott egy műsort, amelyben egy brit influenszer, Sacha Stone azt „bizonyította” képekkel, hogy a Bucsecs-hegységben óriási alagutak vannak, amelyeket a dákok építettek, és amelyeken keresztül állítása szerint más kontinensekre lehet eljutni. Az influenszer arról is mutatott képeket, hogy ezekben az alagutakban óriási, 250 méter magas szobrok és egy piramis is áll.
Az ügy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) elé került, amely augusztus végén elemezte is az esetet. Szerdai ülésén a testület úgy döntött, hogy tíz perces műsormegszakításra kötelezi a Nașul TV-t, mivel az említett műsor moderátora ellenőrzés nélkül hagyta adásba menni a brit influenszer által bemutatott információkat arra hivatkozva, hogy a Bucsecs-beli alagutakat lezárták a közönség előtt. Augusztusi ülésén a CNA két héttel elhalasztotta a döntést az ügyben, vicces álláspontja szerint azért, hogy a televíziónak legyen ideje bizonyítékokat gyűjteni az eltitkolt létesítményekről.
Mivel ez nem történt meg, a testület szerdán úgy döntött, hogy tíz perces adásmegszakítással bünteti a Nașul TV-t. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Bucsecs-hegységben ne lennének más kontinensekre vezető gigaalagutak, csak azt, hogy a háttérhatalom megakadályozta a bizonyítékok begyűjtését és hogy az Igazság továbbra is odaát van.
A néhány napja életbe lépett új oktatási törvény módosított az iskolai érdemösztöndíjak megítélésének szabályain: ezentúl nem a legalább 9,50-es átlagot elérő diákok kapják a kiváló tanulmányi eredményekért járó ösztöndíjat, hanem minden osztály diákjainak legjobb egyharmada, attól függetlenül, hogy mennyi a tanulmányi átlaga.
Most azonban úgy tűnik, az oktatásügyi minisztérium mégsem dobná sutba a régi szabályt. Florian Lixandru tanügyi államtitkár magyarázata szerint a minisztérium megvizsgálja, hogy lehet-e továbbra is alkalmazni az eddigi szabályt, hogy a tavali tanévben 9,50-re gyúró diákok most ne maradjanak hoppon és ők is megkapják az érdemösztöndíjat. Ha ugyanis egy erős osztályban valakinek megvan a 9,50-es átlaga, de ezzel nincs benne a diákok felső harmadában, az új szabályozás szerint lemarad az anyagi elismerésről. „Nem normális, hogy menet közben megváltoztasd a játékszabályokat” – mondta az államtitkár.
A minisztérium jelenleg összesíti a 9,50 fölötti átlagú diákok számát, hogy megnézzék, mekkora költségvetési hatása lenne a módosításnak, péntekig pedig el is döntik, hogy módosítják-e a rendelkezést vagy sem.
Az új rendelkezésről egyébként az ombudsmani hivatal magyarázatot kért a tanügyminisztériumtól és a szülői szervezetek jelezték: nem támogatják a 30 százalékos új szabály bevezetését.
A hétfőn kezdődő tanévben az érdemösztöndíj összege havi 450 lej, eddig 200 lej volt.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...