// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Szebeni medveügy: megfenyegették a rendőrparancsnokot, lemond

// HIRDETÉS

Többek között a gyerekei megölésével fenyegetőztek.

Lemond tisztségéről Cristian Negru, Nagyszeben rendőrségének vezetője a városba szerdán beszabadult medve lelövése nyomán kirobbant botrány miatt.

A rendőrkapitány hétfőn este sajtótájékoztatón jelentette be: az állat lelövésére vonatkozó parancsért vállalja a felelősséget, azt azonban nem, hogy ezzel bűnt követett volna el – ennek megállapítása a nyomozó szervek feladata.

Negru cáfolta, hogy ő adott volna utasítást az egyik rendőrnek, hogy szolgálati autójával gázolja el a belvárosban csatangoló vadállatot, megjegyezte ugyanakkor: a medve üldözésében részt vevő egységek elsődleges célja az emberélet védelme volt, a medve élete másodlagos fontosságúnak számított.

A parancsnok azt is elmondta, két okból vonul vissza. Az egyik, hogy ne merülhessen fel a gyanú: tisztségét kihasználva megpróbálja befolyásolni a nyomozás menetét.

A második az, hogy több, életveszélyes fenyegetést is kapott, amelyben őt, a feleségét és a gyerekeit is megfenyegették.

„Névtelen telefonáló hívott fel a szolgálati telefonomon, és azt mondta, elrabolja a gyerekeimet, és ugyanúgy bánik majd velük, mint a medvével. Közel tizennyolc éve vagyok a rendőrségnél, ennek zömét a szervezett bűnözés elleni osztályon töltöttem. Eddig nem kaptam annyi fenyegetést, mint az elmúlt 12 órában” - ecsetelte a helyzetet Negru.

Mint arról beszámoltunk, a belügyi tárca által az ügy kapcsán elrendelt vizsgálat eredménye szerint az illetékes hatóságok elhamarkodottan döntöttek, amikor a medve lelövésére adtak parancsot, az ugyanis abban a pillanatban már nem jelentett közvetlen veszélyt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro