A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Nem mindennapi eset történt vasárnap a DN2-es főúton, Buzău megyében, ahol a rendőrök 172 km/órás sebességgel mértek be egy személyautót Poșta Câlnău közelében. A megállított sofőr elmondta, hogy amúgy nem sebességmániást, hanem a sürgősségire rohan, mivel a mellette ülő, súlyosan vérző édesapját súlyos kutyatámadás érte.
A járőrök azonnal felismerték a helyzet súlyosságát, ezért szirénázva, megkülönböztető jelzéssel kísérték el az autót a Buzău megyei sürgősségi kórházig, ahol az orvosok azonnal átvették a sérültet. Miután az egészségügyi vészhelyzet elhárult, a rendőrök a hatályos közlekedési jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Mivel a gépkocsivezető több mint 70 km-rel lépte túl a megengedett sebességhatárt, a hatóságok azonnali hatállyal, a vezetői engedélyt helyettesítő igazolás nélkül, 120 napra felfüggesztették a járművezetési jogosultságát. Így a férfi a következő négy hónapban nem ülhet volán mögé.
A sofőr emellett pénzbírságot is kapott. A negyedik szankciókategóriába tartozó szabálysértés 9 és 20 közötti büntetőpont kiszabását vonja maga után. Mivel 2026. július 1-jétől egy büntetőpont értéke 216,25 lej, a törvényben előírt bírság összege 1946 és 4325 lej között mozog.
A Buzău Megyei Rendőr-főkapitányság hangsúlyozta, hogy a járőrök helyesen jártak el, amikor segítettek a sérült mielőbbi kórházba juttatásában, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy az egészségügyi vészhelyzet sem indokolja a szélsőséges kockázatvállalást a közutakon.
A hatóságok azt javasolják a lakosságnak, hogy amennyiben valakinek az állapota azonnali orvosi beavatkozást igényel, a saját és mások testi épségének veszélyeztetése helyett tárcsázzák a 112-es segélyhívó számot.
Radikálisan megváltozott a külföldön élő románok gazdasági profilja az elmúlt két évtizedben, és a korábban olcsó munkaerőként számon tartott román diaszpórából már egyre többen töltenek be vezető tisztségeket, működtetnek saját vállalkozást és bírnak kiemelkedő vásárlóerővel.
Az MKOR Consulting kétezer fős mintán végzett, Diaspora Sentiment 2026 elnevezésű kutatása szerint Nagy-Britannia toronymagasan vezeti a mezőnyt a fizetések és a vezetői pozíciók terén, miközben a Romániából kivándoroltak döntő többsége a magasabb életminőség és a működő állami intézményrendszer miatt már nem tervezi a hazatérést.
A felmérés adatai szerint a külföldön élő románok 44 százaléka alkalmazottként dolgozik, 23 százalékuk viszont már menedzseri pozíciót tölt be vagy saját vállalkozást vezet. Az átlagéletkor 42,6 év, a diaszpóra tagjai pedig átlagosan csaknem 14 éve élnek külföldön. A Nagy-Britanniában élő románoknak már 29 százaléka tölt be vezető tisztséget vagy irányítja saját cégét, míg 46 százalékuk havi nettó kereslete meghaladja a 3000 eurót.
– nyilatkozta az Adevărulnak Cori Cimpoca, az MKOR Consulting alapítója. A kutató szerint minél sikeresebb valaki szakmailag külföldön, annál nagyobb áldozattal járna a hazatérés, hiszen a visszaköltözéssel a magas jövedelemről, a döntéshozói pozícióról és egy jól működő állami szolgáltatási rendszerről kellene lemondania.
A kutatásból az is kiderült, hogy a külföldi letelepedés nem jelenti a Romániával való kapcsolatok megszakadását. A válaszadók 61 százaléka már fektetett be pénzt Romániában, főként ingatlanokba, de sok pénzt költenek családtámogatásra is, annak ellenére, hogy 70 százalékuk teljesen kizárja a hazaköltözést a következő 12 hónapban.
A tanulmány szerint a diaszpóra nem egységes, országonként eltérő integrációs modellek rajzolódnak ki. Nagy-Britanniában a legmagasabb a szakmai integráció és legkisebb hazatérési hajlandóság, míg a Németországban élő románok fektetnek be a legkövetkezetesebben Romániában, és továbbra is jelentős anyagi segítséget nyújtanak az otthon maradt családtagoknak.
Az olaszországi románok számára a hazatérés egyik legfőbb akadálya a romániai egészségügyi rendszer állapota, döntő többségük csak akkor költözne haza, ha érdemben javulna az ellátás minősége. Végül a Spanyolországban otthonra lelt románok kapcsolata a szülőfölddel leginkább érzelmi és kulturális alapú, a kötődés náluk inkább a hagyományok és a személyes emlékek ápolásában merül ki.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az idő előrehaladtával drasztikusan csökken a hazatérés esélye. Öt év után a többség már stabilan berendezkedik a befogadó országban, egy évtized múltán pedig a beilleszkedésük szinte véglegesnek mondható.
A felmérés szerint a jövedelem már nem az egyetlen szempont a maradás vagy a hazatérés mérlegelésénél. Egyre fontosabbá válik a közszolgáltatások minősége, az egészségügyi rendszer állapota, a kiszámítható adózás és az intézményi hatékonyság.
– mondta Cori Cimpoca. A szakértő szerint a románkormánynak az érzelmi alapú kampányok helyett a bürokrácia csökkentésére, a digitalizációra és a kiszámítható adókörnyezetre kellene összpontosítania.
A megkérdezettek beszámolói is alátámasztják a kutatás megállapításait. A Hollandiában élő Eduard Lașcu elmondta, bár hiányzik neki a családja és a szülőföldje, nem térne vissza egy olyan társadalomba, ahol nem érzi biztosítottnak az alapvető jogokat. Számára a hollandiai egyenlő bánásmód, a társadalmi nyitottság és a hatékonyan működő állami rendszerek felülírják a honvágyat.
A hat éve Londonban élő Ioana Dincă szoftverfejlesztő szintén úgy véli, a brit főváros olyan szakmai lehetőségeket és életminőséget biztosított számára, amelyet otthon aligha kapna meg. Ugyanazért a fizetésért már elgondolkodna a hazaköltözésen, ám ehhez a munkakörnyezetnek, az egészségügynek és a közlekedésnek is javulnia kellene, nem beszélve az állami intézményekbe vetett bizalom visszaszerzéséről.
Aranysakál rontott rá egy 41 éves nőre hétfő reggel a Vaslui megyei Oltenești településen, az áldozat a segítségére siető helybélieknek köszönhetően menekült meg a ragadozó karmaiból. A vadállat megharapta a nő bal alkarját, és több sérülést ejtett a hasán. A közelben tartózkodó falubeliek gyorsan reagáltak, és elkergették a sakált.
Az esethez riasztott huși mentőegység szakemberei eszméleténél, tiszta tudatállapotban találták a sérültet, majd az elsősegélynyújtást követően a nőt a huși városi kórházba szállították sürgősségi ellátásra.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.
Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.
Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.
További híreink: felröppent a hír, hogy Bolojan lemond, de hamar cáfolták, az extrém meleg után pedig hirtelen lehűlés várható a hétvégén.
További híreink: felröppent a hír, hogy Bolojan lemond, de hamar cáfolták, az extrém meleg után pedig hirtelen lehűlés várható a hétvégén.
Egy kanadai bányavállalatnak fáj a foga a Szigethegység érclelőhelyein történő nagyberuházásokra. Letartóztattak egy náci ideológiát terjesztő férfit közösségimédiás posztjai miatt.
Egy kanadai bányavállalatnak fáj a foga a Szigethegység érclelőhelyein történő nagyberuházásokra. Letartóztattak egy náci ideológiát terjesztő férfit közösségimédiás posztjai miatt.
Közben Grindeanu és Kelemen kicsit összefejelt a kormányalakítás kapcsán. És a villanyszámlán 10 százalékkal nagyobb összeg jöhet ősztől.
Közben Grindeanu és Kelemen kicsit összefejelt a kormányalakítás kapcsán. És a villanyszámlán 10 százalékkal nagyobb összeg jöhet ősztől.
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.