// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
RMDSZ

Szavazatarányos képviseletet akar az RMDSZ

Az államfővel folytatott mai tárgyaláson vegyes választási rendszert javasolt a szövetség.

Az RMDSZ olyan vegyes választási rendszer bevezetését javasolta szerdán a Klaus Johannissal megtartott találkozón, amely megőrzi a politikai alakulatok szavazatarányos képviseletét – közölte az MTI-vel Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Az államfő másodszor hívta konzultációra a parlamenti pártokat. Két hete a védelmi költségvetés növeléséről született pártközi egyezmény, szerdán pedig az elnök arról egyeztetett a pártokkal, hogy milyen választási reformot tudnának mindannyian támogatni.

Az RMDSZ azt javasolta, hogy a háromszáz fősre karcsúsítandó képviselőház több mint felét egyéni választókerületekben válasszák meg, a többi képviselő pedig pártlistáról jusson mandátumhoz. A háromszázas létszám annyival bővülne, ahány kisebbségi képviselő kerülne még be könnyített eljárással a képviselőházba – mutatott rá Kelemen Hunor.

A felsőházba a megyék két-két szenátort választanának, a nagyobbak hármat. Azok a megyék kapnának plusz szenátori mandátumot, amelyeknek a lakossága meghaladja a 600 ezret, így – a hat fővárosi kerület két-két szenátorával együtt – száz fős szenátus alakulna ki. Kelemen Hunor azt is jelezte az államfőnek, hogy a helyhatósági választásoknál az RMDSZ nem szeretne változást. Bár felmerült olyan elképzelés, hogy Románia visszatérjen a kétfordulós polgármester-választáshoz, a magyar érdekképviselet a legutóbb alkalmazott egyfordulós módszert részesíti előnyben. A megyei tanácselnököknél – amennyiben a román pártok módosítást szeretnének – azt is elfogadná az RMDSZ, hogy ne a polgárok közvetlenül, hanem a megyei tanács tagjai maguk közül válasszanak elnököt.

Az államfővel folytatott konzultáción szóba került az is: miképp lehet lehetővé tenni, hogy a külföldön élő román állampolgárok is élhessenek választójogukkal. A levélben való szavazás módszerét az RMDSZ csak előzetes regisztrációval egybe kötve tartja elfogadhatónak – mondta Kelemen Hunor. A regisztrációt szerinte a hazai választási procedúra kezdete előtt, tehát a voksolás előtt három hónappal le kellene zárni.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro