A háromszéki csapat ezúttal sem adta ki a kezéből az aranyat.
Két perccel a női kosárlabda-bajnokság döntőjének vége előtt úgy tűnt, hogy a Szatmárnémeti VSK megtöri az átkot, és megszerzi első trófeáját a román kosárlabdában. Hat pontos előny egy pontszegény meccsen (56:50) sem volt azonban elég, a Sepsi SIC ugyanis 9:0-ra nyerte a hátralevő időt, 59:56-ra az ötödik meccset és 3-2-re a döntőt. A bajnoki cím negyedszer is Szentgyörgyre került, Szatmár pedig 2011, 2012 és 2018 után a negyedik döntőjét is elbukta.

Pedig a hazai pályán megnyert harmadik és negyedik meccsel (52:47 és 59:56) a VSK az elmúlt négy év legszorosabb döntőjére kényszerítette azt a Sepsit, amely az előző három fináléban összesen két találkozót vesztett. Az első szentgyörgyi meccs kivételével (66:54 a Sepsi SIC javára) minden meccsen partiban voltak a szatmáriak, de idegenben most sem tudtak nyerni. A Sepsi támadójátéka a döntőben ugyan halványabb volt a megszokottnál, a védekezése azonban most is ugyanolyan hatékony, mint a veretlenül megnyert alapszakaszban. És ennek köszönhetően ünnepelhetett végre teljes közönségével együtt a zöld-fehér csapat, amely a korábbi három bajnoki címét rendre idegenben, Gyulafehérváron, Kolozsváron, majd tavaly éppen Szatmáron biztosította be. A Sepsi Arénában 1900 néző szurkolta ki a hazai sikert, ami nagyjából a többi romániai női kosárlabdaklub össznézőszámát jelenti.

A döntőt a tavalyi évhez hasonlóan idén is csak a neten lehetett nézni, a közvetítési jogokat birtokló Digi Sport számára ugyanis csak a férfi bajnokság a fontos. Igaz, a szövetség Youtube-csatornáján az összes meccset lehetett látni.
A bajnokság végeredménye: 1. Sepsi SIC, 2. Szatmárnémeti VSK, 3. Aradi ICM, 4. Brassói Olimpia CSU, 5. CSM Targoviste, 6. Kolozsvári U, 7. Konstancai Phoenix, 8. Nagyváradi CSU CSM.
A Sepsi SIC bajnokcsapata: Demeter Nóra, Ioana Ghizilă, Annemarie Gödri-Părău, Kristina Higgins, Ioachim Adrienn, Jankó Edit, Kovács Renáta, Mîrne-Nagy Ildikó, Jovana Pasics, Anca Şipoş, Angelika Slamova, Marina Solopova, Krisztina Topuzovics, Viorela Voicu, Peyton Whitted. Edző: Zoran Mikes.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
További vasárnapi hírek: kigyulladt egy kolozsvári egyetemi bentlakás, közel kétszáz diák volt az épületben. És ittasan ült be a kocsiba vezetni egy sofőriskola tanulója.
További vasárnapi hírek: kigyulladt egy kolozsvári egyetemi bentlakás, közel kétszáz diák volt az épületben. És ittasan ült be a kocsiba vezetni egy sofőriskola tanulója.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.