// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Szatmári srácot „kényszerítenének” a román válogatottba, nehogy a magyaroknál kössön ki

// HIRDETÉS

Nagyon féltik Adrian Rust a román labdarúgás illetékesei.

Van egy szatmári román srác, Adrian Rus, aki egész ügyes focista, még a múlt héten véget ért ifjúsági Európa-bajnokságon a legjobb négy közé jutó U21-es román válogatottba is befért, csak éppen jóval több köze van a magyar focihoz, mint a románhoz. Magyar klubban (Fehérgyarmat) nevelkedett, magyar csapatban (Balmazújváros) kezdte a felnőtt karrierjét, a román bajnokságban mindössze egy évet játszott a Sepsi OSK-nál, kölcsönjátékosként.

Most éppen a magyar élvonal egyik topcsapata, a MOL Fehérvár FC (korábbi nevén Videoton) igazolta le, amely tavaly eljutott az Európa Liga csoportköréig. 

Szépen alakuló karrier, még ha egyelőre nem állnak érte sorban a kőgazdag angol klubok. Viszont a jelek szerint sorban állnak érte a válogatottak, legalábbis Bukarestben ezt gondolják. A magyar állampolgársággal is rendelkező Adrian Rus ugyanis még nem volt felnőtt válogatott, így hiába szerepelt az ifiknél Románia színeiben, a felnőtteknél választhatja Magyarországot is.

A román szövetségnél (FRF) pedig a jelek szerint félnek is ettől,

mert Răzvan Burleanu elnök újságíróból lett tanácsadója, Adrian Vochin máris bejelentette, hogy a Spanyolország és Málta elleni szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőkre Rus mindenképpen meghívást kap a román felnőtt csapatba. 

Két hónappal a meccsek előtt ritkán szoktak keretet hirdetni a szövetségek, így aztán erős a gyanú, hogy Rus nem a jelenlegi játéktudása vagy formája miatt kapja a meghívót, hanem félelemből. A védőként és középpályásként is használható focista ugyanis még az U21-es csapatban sem volt állandó kezdő, az olaszországi Eb-n is csak egy meccsen játszott a négyből. Mihai Stoichiță, a FRF szakmai igazgatója persze gyorsan cáfolta, hogy Adrian Rus csak azért lenne román válogatott, hogy elhappolják az ügyében még egyszer sem nyilatkozó magyar szövetség elől. 

„Hamis téma, hogy azért hívnánk meg, nehogy elveszítsük. Minden játékos szabadon választhat”

– mondta Stoichiță a DigiSportnak, aki szerint a válogatott védelmének megfiatalítása indokolja a szatmári srác beválogatását.

Rust persze eddig senki sem kérdezte, pedig jó lenne tudni, ő kit választana, ha augusztus vége felé Bukarestből és Budapestről is érkezne számára egy válogatott meghívó.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

// még több főtér.ro