A visegrádi négyek válságülést tartanak, és az EU-t is felelősségre vonják.
Rendkívüli kormányfői csúcstalálkozón foglalkozik majd a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - azzal a problémával, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén.
A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Robert Fico azt mondta: a visegrádi négyek felszólítják az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul foganatosítson intézkedéseket, amelyek meggátolnák ennek a gyakorlatnak a folytatását.
A csúcstalálkozót a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) szerint Pozsony kezdeményezte, és a közeli napokban kerül sor rá Lengyelországban, amely jelenleg a V4 soros elnöki tisztségét ellátja. A találkozó pontos helyszíne és időpontja még egyeztetések témája.
„Elfogadhatatlan, hogy a nemzetek feletti társaságok a posztkommunista országokba olyan termékeket szállítsanak, amelyek
- szögezte le Robert Fico.
„Követelni fogjuk az Európai Bizottságtól, hogy minél rövidebb időn belül olyan törvénymódosításokat fogadjon el, amelyek lehetetlenné teszik az említett gyakorlatot, amely megalázza Szlovákia, Magyarország, Lengyelország és Csehország állampolgárait" - hangsúlyozta a szlovák kormányfő.
Szerinte a megoldási lehetőségek egyike az is, hogy
Robert Fico nem zárta ki, hogy szükség esetén a szlovák kormány az európai polgári kezdeményezés eszközéhez is folyamodhat ebben a kérdésben. Ha ezt több országból legalább egymillió állampolgár támogatná, az Európai Bizottságnak kötelezően foglalkoznia kellene a témával.
Amennyiben a mai helyzet rövid időn belül nem változik, Pozsony kész válaszintézkedéseket hozni. „A vita lényege lehet például az, hogyha Brüsszel ebben az elvi ügyben nem hajlandó támogatni bennünket (...), akkor mi Szlovákiában hozunk egy olyan belső előírást, miszerint például minden közétkeztetési hálózatba kerülő élelmiszer mondjuk kizárólag Szlovákiából származhat. Nagy örömmel megyünk perre ebben az Európai Bizottsággal" - fejtette ki Fico. Szlovák szakértők korábban sajtóban közölt álláspontja szerint egy ilyen intézkedés jelenleg nagy valószínűséggel sértené az európai uniós jogot.
Szlovákiában a közelmúltban hozták nyilvánosságra azoknak a laboratóriumi teszteknek az eredményeit, amelyekben a nemzetközi üzletláncok Szlovákiában, illetve Ausztriában forgalmazott azonos élelmiszertermékeiket elemezték és hasonlították össze. A több mint kéttucatnyi termék minősége Ausztriában magasabb és jobb volt mint Szlovákiában, ez elsősorban az üdítőkre, a hústermékekre, a teákra vagy a fűszerekre vonatkozik. Két nemzetközi cég tiltakozott a nyilvánosságra hozott adatok ellen, mert szerintük a tesztek módszertana hibás volt.
Hasonló összehasonlításokat végeztek korábban a csehek is, amelyekből az derült ki, hogy ugyanazon termékek minősége általában jobb Németországban és Ausztriában mint Csehországban.
A problémára a cseh és a magyar politikusok is felhívták a figyelmet, és hangsúlyozták, hogy szükségesnek tartják annak haladéktalan megoldását.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.