Kulcsár-Terza József MPP-s politikus fordult az emberjogi bírósághoz.
A strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordult Kulcsár-Terza József MMP-s politikus, képviselő, az általa a megyei tanácsnak adományozott székely zászló elfogadását és kihelyezését tiltó bírósági döntés ügyében keres jogorvoslatot az európai fórumon – írja a Háromszék.
Kulcsár-Terza József tavaly februárban még önkormányzati képviselőként adományozott székely zászlót a megyei tanácsnak, melyet aztán határozattal fogadott el és iktatott ingó vagyonleltárába a testület. A prefektus azonban megtámadta az erről szóló tanácsi döntést és pert nyert mindkét fokon, arra hivatkozva, hogy Románia és az Európai Unió zászlaján kívül bármely más jelkép kitűzése tilos.
Kulcsár-Terza József azért fordult a strasbourgi bírósághoz, mert egyrészt ez egy demokratikus eszköz, másrészt igazságtalannak tartja a hazai ítéletet, értelmezése szerint a törvény nem tiltja más zászló megjelenítését, csupán azt szabályozza, hogy az említett két lobogó kitűzése kötelező. Meglátása szerint „jogszerűen ezt a pert nem lehet elveszíteni”.
Mellette szól az is, hogy a prefektúra nem támadta meg második hasonló lépését, tavaly novemberben ugyanis a székely zászló mellett az Amerikai Egyesült Államok, Németország, Izrael, és Magyarország zászlaját adományozta az önkormányzatnak. Az öt zászló ma is ott van a tanácsteremben, a prefektus nem indított eljárást ellenük, Kulcsár-Terza szerint azért, mert nem találja a módját, miként tiltsa ki úgy a székely és magyar zászlót, hogy ne bántson nagyhatalmi érzékenységeket.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.