A villamosok és buszok nem indultak el, a városban káosz uralkodik. Az ok: az alkalmazottak jelentős béremelést követelnek.
Megbénult Nagyváradon a közlekedés, miután hajnali fél ötkor spontán sztrájkba léptek a Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) alkalmazottai.
A béremelést követelő villamos- és buszvezetők nem álltak munkába, így egyetlen szerelvény és busz sem gördült ki a remízből, illetve a garázsból.
A sztrájkoló alkalmazottak azt követelik, hogy havi bérüket emeljék fel 3000 lejre, 15 lejes étkezési utalványokat akarnak, 15 százalékos stresszpótlékot, és azt is követelik, hogy a hétvégén ledolgozott munkaórákat duplán fizessék.
A mintegy 120 sztrájkoló alkalmazott szerint egy buszvezető jelenleg 2019 lejt keres, ami annyit jelent, hogy mintegy 1800 lejt vihet haza havonta. A tiltakozók szerint a cég csupán két százalékos béremelést ajánlott, emellett a szabadság időtartamát is megcsonkíthatják bizonyos feltételek mellett.
A sztrájk hírére a helyszínre érkezett Ilie Bolojan polgármester is, de csak annyit tudott mondani, hogy ő semmit sem tud ígérni.
Az NHKV-nél éppen három hete kezdődött el a béralku a szakszervezet és a cégvezetés között.
Viorel Mircea Pop, a cég új vezérigazgatója – akit nemrég neveztek ki Csuzi István helyére, aki májusban vette át a közlekedési vállalat irányítását Abu Dzabiban – szerint folytatni kívánják a tárgyalásokat.
Mint elmondta, jelenleg a hétvégi munkát 50 százalékos pótlékkal honorálják, illetve 20 százalékos pótlék is jár a szolgálati idő függvényében.
Emellett októbertől 11 helyett 12 lejre növelték az alkalmazottaknak biztosított étkezési utalványok értékét, ezeket novembertől kapják meg.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.