// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

Soltész Miklós Vásárhelyen: a magyarokat nem lehet beolvasztani

// HIRDETÉS

Az államtitkár az MPP marosvásárhelyi ünnepi rendezvényén tartott beszédet, ahol Biró Zsolt MPP-elnök a fekete március körülményeinek kivizsgálásának újraindítását szorgalmazta.

A magyarokat beolvasztani sem Brüsszelnek, sem másnak nem sikerül, és nem is fog sikerülni, azonban az együttműködésre mindenkor készen állnak - jelentette ki Soltész Miklós budapesti államtitkár kedden, a március 15-i nemzeti ünnep előestéjén tartott marosvásárhelyi gálaesten.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett ünnepi rendezvényen mondott beszédet. A magyarság beolvaszthatatlanságát a Bécsből elüldözött Metternichtől vett 1850-es idézettel példázta. Az osztrák politikus megállapította: a magyar bajoknak csak a magyarok közreműködésével lehet véget vetni, és a magyarokkal másról, mint kölcsönös együttműködésről nem lehet tárgyalni.

Soltész Miklós megállapította, hogy a márciusi ifjak 12 pontja közül van néhány, amely ma is aktuális, vagy azért, mert nem valósult meg, vagy azért, mert másképpen alakult, mint ahogyan azt Petőfiék szerették volna. Emlékeztetett arra, hogy a magyar forradalmárok sajtószabadságot kívántak, ma viszont a sajtó szabadossága, a média diktatúrája fenyeget. „Kívánták eleink a vallási egyenlőséget. Közép-Európában ma is valljuk, hogy a keresztény felekezetek, az ortodox, protestáns és katolikus emberek együvé tartoznak. Tiszteljük más világvallások híveit, de nem fogadjuk el azok keresztényüldöző tetteit" - fogalmazott. Úgy vélte, hogy a politikai foglyok szabadon bocsátásának a követelése sem vesztette érvényességét, hiszen

ma is szót kell emelni az ártatlanul meghurcolt, megfélemlített közösségi vezetőkért.

Kijelentette: mindezekért csak összefogással lehet küzdeni. „Fel kell ismerni, hogy gyermekeink jövőjét pusztítja a vad liberalizmus, a gender elmélet. A kereszténység feladása romláshoz és egy ettől a földrésztől távol eső vallás, a muszlim vallás térnyeréséhez vezet" - jelentette ki.

Az RMDSZ és az MPP összefogását a Fidesz és a KDNP összefogásához hasonlította. Mint megjegyezte, a magyarországi összefogásban is eleinte a nagyobb párt nagyvonalúságára volt szükség, de mára a két párt közösen eredményes.

Ünnepi beszédében Biró Zsolt, az MPP elnöke bejelentette:

szerdán iktatják a román parlamentben azt a törvénytervezetet, amely Románia területén is ünneppé nyilvánítja a magyarok számára március 15-ét.

A politikus azt is megígérte, hogy a közelgő fekete március (az 1990 márciusában történt marosvásárhelyi román-magyar véres összecsapás) évfordulóján levélben keresi meg a főügyészt, azt kérvén, hogy indítsák újra a marosvásárhelyi események kivizsgálását.

Biró Zsolt meggyőződését hangsúlyozta, hogy a Zsil völgyi bányászok 1990-es bukaresti brutális fellépése és a marosvásárhelyi véres események azonos tőről fakadnak. Úgy vélte, ha újraindul az 1989-es forradalom és a bányászjárások ügyészségi kivizsgálása, a fekete március kivizsgálása sem maradhat el.

Az MPP elnöke szerint a 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés által megfogalmazott ígéretek és az 1989-es remények ellenére a magyarok ma is másodrangú állampolgárok Romániában.

„Mi partnerek leszünk, abban a törekvésben, hogy negyedszázad után végre lezártnak tekinthessük a posztkommunizmus korszakát, hogy a '89 előtti rendőrállamból és a jelenlegi ügyészállamból végre jogállammá váljon Románia" - jelentette ki a politikus.

A kedd esti marosvásárhelyi gálaműsor keretében adták át a Magyar Polgári Párt Vasakarat-díját a létében fenyegetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium képviselőjének.

Soltész Miklós szerdán délelőtt a székelyudvarhelyi, délután pedig a marosvásárhelyi ünnepi rendezvényeken vesz részt.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro