// 2025. május 9., péntek // Gergely

Sepsiszentgyörgy: négy kollégáját fertőzte meg az ausztriai síelésből hazatérő nőgyógyász

// HIRDETÉS

Bűnügyi eljárás indult az orvos ellen, mert hazatérése után egyből munkába állt.

Vasárnap igazolódott be, hogy koronavírus-fertőzött a sepsiszentgyörgyi megyei kórház egyik alkalmazottja, ezért lezárták az intézmény három részlegét, a szülészetet, a nőgyógyászati részleget és az újszülöttek osztályát. Hatvan személy – kismama, csecsemő és kórházi alkalmazott – került karanténba. Hétfőig 38 alkalmazottnál sikerült elvégezni a tesztet, négy esetben pozitív lett az eredmény, emiatt kiterjesztették a járványügyi vizsgálatot.

A városi ügyészség hétfőn közölte: bűnügyi eljárás indult a nőgyógyász ellen, aki március folyamán Ausztriában síelt, de hazatérése után nem vonult otthoni elkülönítésbe, hanem munkába állt, bár a kórházigazgató szerint folyamatosan védőmaszkot, kesztyűt viselt, és az átlagosnál kevesebb beteget vizsgált meg. Az orvos a járóbeteg rendelőben is teljesített szolgálatot március 8 és 18-a között, így nem biztos, hogy az ausztriai szabadságán kapta el a betegséget.

A kórházban továbbra is karantén van az érintett osztályokon, a szülészet-nőgyógyászati osztály mellett az újszülött osztályt és a szülőszobát zárták le, a bentfekvő betegeket ellátják. Az új szülészeti-nőgyógyászati sürgősségi eseteket a kézdivásárhelyi kórházba irányítják.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kedd délelőtt azt kérte a koronavírusos orvosi személyzettől, hogy vállalják a nevüket a nyilvánosság előtt annak érdekében, hogy eloszlassák az emberek félelmeit és helyreállítsák a közösség bizalmát.

https://www.facebook.com/antalarpadandras/posts/1761486237309210

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben
Krónika

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben

Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix
Főtér

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
Székelyhon

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

// még több főtér.ro
Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.