Az állampolgárság kiterjesztése jelenti azt, amit 1848-ban az unió Erdéllyel jelentett.
Semjén Zsolt szerint ma a magyar állampolgárság kiterjesztése által valósul meg a magyar nemzet közjogi egyesítése, ami a 170 éve megfogalmazott 12 pontban úgy jelent meg, hogy „unió Erdéllyel”.
A nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes Kolozsváron a Magyar Opera nagytermében beszélt erről szerda este a Magyarország főkonzulátusa által szervezett ünnepi gálaműsor szónokaként. Hozzátette, hogy a honosított magyar állampolgárok nem csak statisztikai számok, hiszen valamennyi állampolgár mögött egy élettörténet, egy szenvedéstörténet áll. Úgy vélte, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése egyfajta történelmi jóvátétel a mai lehetőségek keretei között.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy Magyarország teljes jogú állampolgárságot adott a határon túli magyaroknak, amihez nemcsak magyar útlevél, hanem szavazati jog is tartozik. Úgy vélte: ez azért fontos, mert így
Semjén Zsolt elmondta: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen. Így minden nemzetnek – a magyarságnak is – az a küldetése az egyetemes emberiséggel szemben, hogy magyarságát kimunkálja és továbbadja. Úgy vélte, ezt a nézetet két téveszme veszélyezteti. Az egyik a nemzetietlenség, a másik a sovinizmus. Az egyik szerint a nemzet fogalma fölött eljárt már az idő, a másik viszont kétségbe vonja más nemzetek jogát a létezéshez. „Mi minden nemzetet tisztelünk, de elvárjuk, hogy minket is tiszteljenek” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt a háromlábú székhez hasonlította a magyar nemzetet, melynek egyik lába a magyarországi, másik a Kárpát-medencei, harmadik pedig a nagyvilágban szétszórt magyarság. Úgy vélte, a nemzetnek mindhárom lábra támaszkodnia kell. Ha bármelyik láb megroggyan, az egész nemzet kerül veszélybe.
A miniszterelnök-helyettes szerint a magyarság mindegyik részének szüksége van arra, hogy Magyarország erős legyen. Ha Magyarország gyenge, a külhoni nemzetrészek is bajba kerülnek. Hozzátette: Magyarország ma már belátta, hogy a gazdaságfejlesztési programok is fontosak a határon túli magyarok nemzettudatának a megerősítéséhez. Azt is megemlítette:
mert nem mindegy, hogy van-e magyar polgármester, ott van-e a magyar képviselet az ország parlamentjében.
Semjén Zsolt azt is kijelentette: ha a magyarság elfogadná, hogy nem járnak neki az autonómia különböző formái, azt fogadná el, hogy másodrangú nemzet Európában.
A miniszterelnök-helyettes beszéde után a közönség irodalmi és népzenei gálaműsort tekinthetett meg.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.