A nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes erről a Máért ülése után beszélt, Meg arról is, hogy fontos a romániai választásokon való részvétel.
Soha nem látott összegű gazdasági támogatást biztosít a magyar kormány külhoni gazdasági fejlesztésekre, ahogy jelentősen bővültek más nemzetpolitikai támogatások is - közölte a nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XV. plenáris ülése után sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.
Semjén Zsolt kifejtette: míg 2009-ben 9 milliárd forintot fordítottak nemzetpolitikai támogatásra, most ez az összeg eléri a 30 milliárdot. Emellé jönnek a gazdaságfejlesztési támogatások - jelezte. 2015 és 2018 között a Vajdaságban 50 milliárdot,
Kárpátalján 32 milliárdot fordítanak ilyen célokra, és ennek
Hasonló támogatásokat biztosítanak a horvátországi és szlovéniai fejlesztésekre is - jelezte.
A miniszterelnök-helyettes kiemelt feladat segíteni a szülőföldön való megmaradást. Ezek a programok nem csak az ott élő magyarságnak kedvezőek, jók például a szerbeknek, vagy Magyarországnak és Szerbiának is, mert gazdasági fejlődést indítanak be.
Kitért arra is, hogy a külhoni magyar szakképzés, majd a fiatal magyar vállalkozók éve után jövőre a családi vállalkozások éve lesz a tematikus program.
Semjén Zsolt kiemelt támogatási formaként említette az oktatási-nevelési támogatást. Mint kifejtette: 250 ezer olyan külhoni magyar gyermek van, aki magyar óvodába, iskolába jár, ők külön támogatást kapnak a magyar államtól. Példátlanul jelentős összegű arányaiban az óvodák támogatása, még nagyobb is, mint amire igény lenne, de ennek az a célja, hogy még nagyobb igényeket generáljanak.
Kitért arra is, hogy a támogatásokat elmozdították a nemzeti jelentőségű intézmények felé, s ezek körére a Máért tesz javaslatot, ami kiszámítható támogatást jelent.
Semjén Zsolt értékelése szerint nagyon jól működik a testvérvárosi program, 189 magyarországi és 274 külhoni település részesült támogatásban.
A kormányfő helyettese a december 11-i romániai választások kapcsán
Mint kifejtette: az erdélyi magyarságnak döntő jelentőségű, hogy az RMDSZ vezette magyar összefogás elérje az öt százalékot, ezt teszi lehetővé ugyanis a hangsúlyos képviseletet a bukaresti parlamentben. Ha nem elég erős a magyar képviselet, könnyen véghez vihetik az új régiós felosztást, azaz a Székelyföldet szétszakítják és beolvasztják nagy román ipari régiókba. Ez a magyarság területi tömbben való felszámolásának rémképét vetíti előre - jelentette ki Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta, rendkívüli kiélezett a helyzet, néhány száz vagy ezer szavazaton is sok múlhat.
A rendezvényt követően Áder János köztársasági elnök fogadást adott a résztvevők tiszteletére.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.