Azért ha minden jól megy, sikerülhet még három kisebb sztrádaszakaszt összelapátolni az év végéig.
A járványhelyzet közepette idén összesen 23 kilométer autópályát sikerült eddig átadni Romániában:
Ezzel Románia autópálya-hálózatának összhossza 873 km lett, ami még mindig nagyon kevésnek számít az ország nagyságához képest. Az év végéig ehhez még hozzáadódhat újabb 58 km, három különböző szakasz remélt elkészültével. Persze, semmi sem garantálja, hogy ezek valóban elkészülnek. A sztrádaépítők legújabb helyzetjelentése azonban biztató, egyedüli kivétel a Szászsebes-Torda közötti 1-es szakasz, ahol késés lehet.
A Brassó–Comarnic-autópálya Keresztényfalva és Barcarozsnyó közötti szakaszán jelenleg a munkálatok 65%-ával készültek el. A mindössze 10 km hosszú pályaszakaszt 118 millió lejből építi az Alpenside – Specialist Consulting konzorcium, a kivitelezéshez 2019 májusában fogtak hozzá. Korábban arról volt szó, hogy idén áprilisig elkészül, de a mostani híradásokban már az szerepel, hogy a határidő 24 hónap.
A felvétel augusztus 10-én készült.
Ha elkészül a 6,3 km autópálya és az oda vezető 3,7 km-es, négysávos országút, egyelőre csak a Barcarozsnyó vagy a Törcsvár környékét felkereső turisták számára lesz hasznos, az ország legzsúfoltabb országútszakaszának számító Prahova-völgyi kétsávos utat nem tehermentesíti mindaddig, amíg el nem készül a Comarnicig tartó 50 km.
Moldva első autópálya-szakasza, mely várhatóan még idén elkészülhet, az a bákói körgyűrű, melyet Dorinel Umbrarescu üzletember cége épít. A 30,8 km hosszú pálya 668,3 millió lejbe kerül, és a szerződést 2019 januárjában írták alá. Bár 2022-re kellene elkészülnie, az útügyi jelentés szerint már 75%-kal, az Infrastruktúráért Egyesület becslése szerint 85%-kal végeztek.
Ennél is jobban, már 92,5%-on áll a Szászsebes-Torda közötti 17 km kivitelezésével az olasz Impresa Pizzarotti & C Spa Pomponio konzorcium, mégsem biztos, hogy az év végégig már autókázhatunk rajta. Az 541,7 millió lejes beruházás szerződését 2014-ben írták alá, a határidő 2020 utolsó napja. Az Infrastruktúráért Egyesület szerint jelenleg alig tapasztalható mozgolódás az autópálya körül, így aligha fejezik be időre. A civilek szerint a vállalkozó minden jogi kiskaput kihasznál, hogy kitolhassa a határidőt, miközben a DN1-en a sofőrök csigatempóban araszolgatnak Szászsebes és Gyulafehérvár között.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.