// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Saját nyugdíjuk emelését kezdeményezték a honatyák

// HIRDETÉS

Az RMDSZ 14 parlamenti képviselője is aláírta ma azt a törvénymódosítási javaslatot, amely lehetővé tenné nyugdíjuk növelését.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) által megszövegezett javaslatot összesen 225 honatya írta alá, köztük az RMDSZ 14 képviselője is. A kezdeményezés lényege, hogy majdani nyugdíj összegét úgy állapítanák meg, hogy a bruttó havi fizetés 0,55 százalékát megszoroznák a letöltött mandátumhónapok számával. 

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egy mandátummal rendelkező honatyák 1200 lejjel kapnának többet mint azelőtt. Két mandátum 2400 lejt, míg három 4000 lejt ér. 

A PSD-s honatyák több érvet is felsorakoztattak annak alátámasztására, hogy miért szükséges a törvénymódosító javaslatot elfogadni. Egyrészt a mandátumot nyert képviselőknek és a szenátoroknak joguk van a „természetes és méltányos” jövedelmezéshez. Szerintük azzal, hogy megemelnék a nyugdíjukat, javítanák a parlament minőségét,

növelnék a politikusi pálya vonzerejét.

Fontosnak tartják, hogy a román parlament nyugdíj- és illetményrendszere felzárkózzon az uniós tagállamokéhoz, ugyanakkor elérje a bírák és ügyészek nyugdíját. 

Az is egy érv, hogy ezáltal megszüntetik a honatyákat érintő negatív diszkriminációt más állami alkalmazottakkal (például a diplomáciai személyzettel) szemben, akik visszakapták a 2010-ben a gazdasági válság miatt megvont különleges nyugdíjukat. Természetesen arra a

felelősségteljes munkára is hivatkoznak, amely a parlamentben zajlik,

és amely miatt nem vállalkozhatnak, de nem is vezethetnek más hivatalt. Az RMDSZ részéről Biró Rozália, Pataki Csaba, Végh Sándor szenátor és Antal István, Bónis István, Cseke Attila Zoltán, Erdei Dolóczki István, Fejér László-Ödön, Kelemen Atilla, Kereskényi Gábor, Márton Árpád, Máté András Levente, Moldován József és Seres Dénes képviselő látta el kézjegyével a javaslatot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap