Érdekes, hogy miközben Romániában drasztikusan csökkent a EU iránti bizalom, Magyarországon éppen most mutat növekedést.
Az Európai Unió (EU) tagállamai közül Romániában csökkent a legdrasztikusabban a lakosság unió iránti bizalma – derül ki az Európai Parlament által közzétett friss felmérésből. Eszerint a romániai lakosság 49 százaléka vélekedik pozitívan az EU-hoz való tartozásról, ami tíz százalékos csökkenést jelent az idei év áprilisához képest. Fontos adalék, hogy bár nőtt az euroszkepticimus, a romániai lakosság 65 százaléka nem támogatna egy kilépésről szóló népszavazást,
A megkérdezettek 65 százaléka elismerte, hogy Romániának előnye származik abból, hogy EU-tagállam, 30 százalék viszont azt vallja, hogy semmi jót nem hozott az ország számára.
.jpg)
Hányan gondolják azt, hogy rossz az irány – százalékban kifejezve.
A sötétzöld idei szeptemberi, a világoszöld az idei április adat.
Összességében a felmérés készítői megállapították, hogy az EU-s lakosság 62 százaléka elégedett azzal, hogy országa az Európai Unió része, 68 százalék szerint hasznuk származik belőle. Ez az arány 1983 óta az egyik legmagasabbnak számít.
A felmérés romániai eredményére reagálva Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke aggodalmát fejezte ki. ebből az eredményből meg kellene érteniük az EU hivatalos szerveinek, hogy az unió állampolgárai számára fontos annak a tudata, hogy a szóban forgó intézmények értük dolgoznak. Az Európa-szerte egyre nagyobb hangsúlyt kapó nacionalista, szélsőséges, radikális pártok megjelenése szintén ebből a problémából eredeztethető, vélekedett Dragnea.
Arról Dragnea természetesen hallgat, hogy az utóbbi időkben éppen a kormánykoalíció volt az, mely bírálatokat engedett meg magának a jogállamiság romániai helyzete miatt aggódó Európai Parlamenttel, illetve az Európai Bizottsággal szemben.
Érdekesség: Magyarországon idén a megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy jó dolog az ország EU-tagsága. Tavaly még 50, négy éve pedig csak 30 százalék gondolkodott pozitívan az unióról. Magyarországon az EU-s átlagnál is többen (75 %) gondolják, hogy az országnak hasznos az uniós tagság. Ez az egy évvel korábbi felméréshez képest is növekedést mutat –akkor a megkérdezettek 72 százaléka gondolta pozitívnak hazánk EU-tagságát.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.