// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Romániába érkezett az IMF és az Európai Bizottság küldöttsége

// HIRDETÉS

A jövő évi román költségvetés a fő témája a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság és a kormány közötti, kedden kezdődött egyeztetéseknek.

Megkezdte romániai látogatását a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) közös küldöttsége, amely a jövő évi román költségvetésről tárgyal a román hatóságokkal. A december 2. és 10. között zajló látogatás első napján a küldöttség tagjai Victor Ponta miniszterelnökkel találkoztak. A kormányfő az első megbeszélést „jónak” minősítette. Elmondta, az államháztartási hiány a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékát teszi ki tizenegy hónap után. Emlékeztetett, hogy Románia 2,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycélban egyezett meg nemzetközi hitelezőivel, s ez lehetővé teszi a kormánynak, hogy a

jövő évre ütemezett bizonyos kiadásokat már az idén kifizessen.

Ponta ezek közé sorolta a különböző közalkalmazottak számára a jogerős bírósági ítéletek alapján megítélt juttatások kifizetését, valamint a kormány és az önkormányzatok tartozásainak törlesztését. Közölte, összesen 2,5-3 milliárd lejt tudnak kifizetni olyan kiadásokból, amelyek eredetileg a jövő évre voltak beütemezve.

A román média szerint azonban a kormánynak így is megoldást kell találnia a jövő évi államháztartási hiány egyensúlyban tartására. Románia 2015-re 1,4 százalékos GDP-arányos deficitet vállalt, de az idén végrehajtott 5 százalékos munkáltatói nyugdíjjárulék-csökkentés és egyéb kiadásnövelő intézkedés nyomán a hiány elérheti a 2-2,1 százalékot. Ezért a kormány vagy

megpróbálja újratárgyalni a vállalt államháztartási hiánycélt, vagy csökkenti a kiadásokat.

A Mediafax hírügynökség szerint, amennyiben Románia nemzetközi hitelezői engedékenyek lesznek, a 0,6-0,7 százalékos többletkiadást a honvédelemre és az uniós projektek önrészének biztosítására fordítják.

Ponta ugyanakkor ismét leszögezte, hogy 2015-ben nem lesz adóemelés, így a 16 százalékos személyi jövedelemadó és társasági adó továbbra is érvényben marad. Bejelentette, hogy az IMF felülvizsgálati látogatására január végén kerül sor. A mostani vizit nem minősül ilyen jellegűnek, mert a felek kizárólag a jövő évi állami költségvetésről tárgyalnak, amelyet a román parlament a tervek szerint december 20-ig fogad el.

Románia 2013-ban sorozatban a harmadik hitelszerződését kötötte az IMF szervezésében. A 2015-ben lejáró, 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú kölcsön várhatóan az utolsó lesz. 

Fotó: http://rareshu.com/

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro