// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Románia szívesen látná az afganisztáni menekültek művelt elitjét

// HIRDETÉS

Hely még van bőven a menekültközpontokban a menedékkérőknek, de a belügyminisztérium válogatós: elsősorban ügyészeket, újságírókat vár.

Románia készen áll arra, hogy afganisztáni menekülteket fogadjon be, de a humanitárius segítségnyújtást feltételhez köti: elsősorban a közvetlen veszélyben lévő személyeket részesíti előnyben, például az ügyészeket, újságírókat. Erről Lucian Bode belügyminiszter beszélt azon az ünnepélyes eseményen, melyet a görögországi tűzvészben hősiesen helyt álló román tűzoltók hazatérte alkalmából tartottak.

Bode büszkén nyilatkozott az amerikai katonák kivonásának pillanatában – a káosz elszabadulásakor – Afganisztánban tartózkodó 49 román állampolgár sikeres hazahozataláról, amit a belügyminisztérium legnagyobb teljesítményének tart.

Sok állam hasonló akciója nem járt ilyen sikerrel,

mondta a tárcavezető, gratulálva a belügy, a külügy, valamint a titkosszolgálatok közreműködéséért. A kimenekítés azért nem volt teljesen zökkenőmentes, de erről nyilván inkább hallgat a belügyminiszter.

Fontos kérdés, hogy az Afganisztánban uralkodó káosz és a civileket fenyegető tálib uralomátvétel közepette hogyan viszonyul Románia a térségből érkező menekültekhez, főleg annak fényében, hogy a Nyugat-Európába menekülni akaró afgánok fő útvonala a Nyugat-Balkánról Romániába tevődött át, és egyre nagyobb a nyomás az EU külső határain.

Bode szerint semmi ok az aggodalomra, hiszen jelenleg is 751 szabad hely van a belügyminisztérium alá tartozó hat menekültközpontokban (az összesen1100 férőhelyes központokban 496 menedékjoggal rendelkező személy tartózkodik). Mint elhangzott, Románia felkészült a veszélyben lévő menekültek befogadására, például

ügyészeket, újságírókat fogadna be.

Egyetemi ösztöndíjjal rendelkező hallgatókat is várnak, egyetlen feltétellel: ha ellenőrzésüket a román állam struktúrái végezhetik el.

A belügyminisztérium összesítése szerint a migrációs válság kezdete óta 47 ezer migráns próbált Románia területére lépni. Tízezer migránst észleltek Románia határain belül, és 37 ezret fordítottak vissza a határról.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.