// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Románia mostohán bánik az elhagyott gyerekekkel

// HIRDETÉS

Tegnap még a gyerekeket ünnepeltük a nemzetközi gyermeknap alkalmából. Ma az Országos Örökbefogadási Napján kijózanító számadatokat kapunk a civilektől arról, hogy milyen nehéz sors jut az elhagyott és árva gyermekekre 2014 Romániájában.

Első alkalommal rendezték meg ma az Országos Örökbefogadási Napot, amellyel az elhagyott gyermekek gondjaira, az örökbefogadást nehezítő bürokráciára akarják felhívni a figyelmet a gyermekvédők.

Az Ador Copiii Egyesület statisztikái szerint az utóbbi három évben csökkent ugyan az állami gondozásba kerülő kiskorúak száma, de továbbra is évente mintegy 1400 gyereket hagynak el a szülészeteken. Ugyanebben az időszakban 6900 gyereket nyilvánítottak örökbefogadhatóvá, de csak 1900-at fogadott ténylegesen örökbe az a 4660 család, amelyet a hatóságok alkalmassá nyilvánítottak az adoptálásra.

A gyermekvédelmi hatóság – önkéntes vagy hivatásos – nevelőszülőkre bízza az eltaszított gyerekeket. Örökbefogadhatóvá nyilvánításuknak egyik feltétele az, hogy – a szülőkön kívül – a negyedfokú rokonságig elmenően a biológiai család minden tagja lemondjon róluk.

Két éve új törvény lépett életbe és automatikusan örökbe fogadhatóvá nyilvánítanak minden olyan gyereket, aki iránt sem a biológiai szülők, sem a rokonok nem érdeklődnek egy éven keresztül. A civil szervezetek azonban továbbra is a túlzott bürokráciára panaszkodnak, mert a folyamat így is legalább másfél évig tart. Azoknak a gyermekeknek, akiket két-három éves koruk előtt nem fogadtak örökbe, már alig van esélyük arra, hogy egy szeretetteljes családban nőjenek fel – mutatott rá az egyik civil szervezet felhívása.

Románia 2001 októberében hirdetett moratóriumot a külföldi örökbefogadásokra, miután a nemzetközi sajtó – Oroszország és Kína után – a világ harmadik legnagyobb gyermekexportőrének nevezte az országot. A nyugati lapok az ezredfordulón azt írták Romániáról, hogy a közvetítők annak adják az árva gyermekeket, aki többet fizet értük.

Ezek után 2004-ben olyan szigorú szabályokat vezettek be a gyermekvédelemben, amelyek nagyon megnehezítették az örökbefogadást. Az árvaházak helyét családi nevelőotthonok vették át, a külföldi örökbefogadás több mint egy évtizede leállt, a hazaiakról pedig csak a kiskorúak törvényszéke dönthet. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro