Ennyi bírságot kapni, ilyen abszurd módon… ilyet még nem láttunk. Eddig.
Tudják, hol van Gura Teghii? Mi se tudtuk, eddig. Kérem tisztelettel, Gura Teghii Buzău megyében van. Éldegélnek ott is az emberek, néha boldogan, néha nem. Az egyetlen, igazán mondénnak nevezhető legenda, amely a községhez kötődik: történt, hogy I. Károly román király gondolt egyet, és pont azon a környéken akart magának nyári rezidenciát építtetni. Igen ám, de amikor meginspiciálta a vidéket, ledobta magáról a ló. Az uralkodó rossz előjelként könyvelte el a balesetet, és végül Szinaján építette fel a Peleș kastélyt.
Mostanság viszont a község hirtelen felkerült a térképre. Méghozzá egy olyan sztorival, amely kapcsán a román médiában az agyhalálig ismételt „sokánt”, „hálucsinánt” és egyéb, hasonló kifejezések abszolút megállják a helyüket.
Az történt, hogy egy helybeli polgár hét év alatt összesen 440 darab bírságot kapott, mégpedig azért, mert nem fizetett úthasználati díjat. Hát, ebben még semmi különös nincs. Aki kihág, bűnhődjék, ugye. Aki sokszor kihág, az meg sokszor bűnhődjék. Igen ám, de van egy kis bökkenő. A helybeli polgár nem használta az utakat. Legalábbis az autójával nem. Persze, van neki autója, egy öreg Dacia, de azzal nem ment semerre. A kiszolgált gépkocsi az udvaron állt, többnyire tyúkok használták pihenő gyanánt.
Ennek megfelelően, a polgár ugyancsak meglepődött, amikor 2010-ben megkapta az első bírságot. Mégis, kifizette a büntit, mert – persze, már ez eléggé sokánt – a hatóságot tisztelni kell, az ilyen bírság pedig szégyellni való. Ám a nem kedves ajándéklevelek nem szűntek meg érkezni. Szinte menetrendszerűen. És lassan derengeni kezdett a polgárnak, hogy itt valami nincs rendben. Az autó, ugye, ott áll az udvaron. Ugyanakkor a büntilevélhez csatolva ott állt, hogy az ő saját rendszámával ellátott gépkocsi itt meg itt beleszaladt a megfigyelőkamerába, és megint henc, tizenegyes.
Elment a rendőrségre, szólt. A rendőrök a vállukat vonogatták, a bírságok pedig tovább érkeztek. Na, erre már a polgár ügyvédet fogadott. Ami szintén pénzbe került. Két ügyvédet is felemésztett, teljesen hiába. Ez már azért hálucsinánt, nem?
Végül a harmadik ügyvéd rántotta le a leplet a titokról, 2017-ben (!). Kiderült, hogy egy másik helybeli polgár a bűnös. A két polgár autójának rendszáma között egyetlen betű a különbség: az áldozaté I betűben végződik. A bűnösé viszont L betűben. Csakhogy… eltűnt az L betű vízszintes vonala. És I lett belőle.
Persze, hogy vizsgálatot indított a rendőrség. Persze, kiderült: az L betűs polgár kifizette az úthasználati díjat, vagyis nem hamisított, inkább gondatlan volt. Persze, hanyagság az egész. És persze, perel a kárvallott. Viszont hét éve ment rá a teljesen fölösleges és elég drága mulatságra.
A kérdés most már inkább az: ki a felelős azért, hogy ilyesmi előfordulhat? Ki nem tud megkülönböztetni egy kamerafelvételen egy 1300-as (piros) Daciát egy kék Logantól? És nyilván, az örök kérdés: mikor lesz végre némi rend a mioritikus hazában?
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.