// 2024. október 1., kedd // Malvin
Románia

Románia 150 millió euróval zsarolja Moldovát

Igen, van még olyan ország Európában, amely a mi anyagi segítségünkre szorul. És meg is kapja.

Nehéz ugyanis másként értelmezni Dacian Cioloș azon kijelentését, hogy Románia támogatja Moldova európai közeledését, és kész anyagi segítséget nyújtani számára, ha az új chișinău-i kormány konkrét reformokkal bizonyítja európai elkötelezettségét. A román miniszterelnök ezt a múlt héten beiktatott Pavel Filip moldovai kormányfővel való találkozója után nyilatkozta.
Cioloș szerint a tavaly aláírt

150 millió eurós hitelszerződés első, 60 milliós részletét

akkor hívhatja le a moldovai kormány, ha a megállapodást a román parlament és államfő is jóváhagyja, a Nemzetközi Valutaalap pedig megegyezik Moldovával egy új hitelmegállapodás menetrendjéről. Ezen kívül a román kormány a „leginkább rászoruló” moldovai polgároknak gyorssegélyt tervez küldeni, hogy segítsen nekik átvészelni a telet: ennek tartalmáról még a héten döntenek Bukarestben.

Călin Popescu Tăriceanu, a Szenátus elnöke ugyanakkor bejelentette, hogy a román parlament sürgősséggel fogja megvizsgálni a Moldovának nyújtandó 150 millió eurós segély ügyét. Cioloș szerint az új chișinău-i kormány hitelessége azon múlik,

képes-e azokra a reformokra,

amelyeket az ország lakossága, Románia és Moldova európai partnerei elvárnak tőle. A román kormányfő arra biztatta moldovai kollégáját, hogy tárgyaljon a Chișinău-ban tüntető civil szervezetek képviselőivel. Ettől Filip nem is zárkózik el, mert ugyan szerinte a tüntetéseket bátorító szocialisták célja az, hogy előrehozott választásokat erőszakoljanak ki, de a kormány ellen tüntető civil szervezetek elégedetlensége jogos, ezért párbeszédre törekszik velük.

Pavel Filip meg is köszönte Romániának a nagylelkűségét, mondván, hogy az

„igaz barát a bajban ismerszik meg”.

Azt is kijelentette: Románia támogatását létfontosságúnak tartja, kormánya pedig eltökélt abban, hogy elindítsa az országot az EU-val kötött társulási egyezményben foglalt reformok útján.

A moldovai kormányfőt Klaus Johannis román államfő is fogadta, aki a két ország közti közeledés folytatásának jeleként értékelte, hogy Filip beiktatása utáni első külföldi útja Romániába vezetett.

Johannis novemberben nem volt hajlandó kihirdetni a Moldovának nyújtandó visszatérítendő hitelről szóló megállapodást, és ezzel azt üzente a másik román nyelvű államnak: csak akkor segít féken tartani a költségvetési hiányt, ha a volt szovjet tagköztársaságban Európa-párti kormány alakul.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro