Négy halottja és egy súlyos sérültje van a balesetnek.
Négy román állampolgár meghalt, egy ötödik súlyos sérüléseket szenvedett egy dél-olaszországi közlekedési balesetben. Az öt férfi egy régi típusú Škodával haladt Nápolytól északra, Campania tartományban, a 372-es országúton. A sofőr nem állt meg az olasz közlekedési rendőrök jelzésére, akik ezért üldözőbe vették őket.
Mintegy húsz kilométernyi üldözés után a baleset egy félresikerült előzés következtében történt. A Škoda megpróbált megelőzni egy kamiont, a sofőr későn vehette észre az ellenkező közlekedési sávon érkező személygépjárművet, félrerántotta a kormányt, és ütközött a megelőzni szándékozott kamionnal. A helyszínen négyen vesztették életüket, egy ötödik személyt súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak. A balesetben egy harmadik gépjármű is érintett volt, de a sofőrnek nem esett bántódása, csak sokkos állapotba került.
A Mediafax az olasz lapokra hivatkozva azt írja, hogy a mentősök közlése szerint román állampolgárok az áldozatok, de olyan hírek is keringenek, hogy szerbek lehettek. Az olasz hatóságok még nem erősítették meg, hogy románokról van szó.
A La Repubblica szerint a Škodát pár nappal ezelőtt betörések helyszíne közelében látták, ami megmagyarázná, miért nem álltak meg a rendőrség jelzésére.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.