Az üzemeltető figyelmeztet, hogy cigány negyeden vezetnek át a sínek.
Sokan ismerik a „mokönyica” néven is futó keskeny nyomtávú vasutat, amely Fehér megyében üzemel, Abrudbánya és Topánfalva között. Hangulatos és lábizomkímélő túrán vehet részt bárki, aki befizet egy sétavonatozásra, közben meg gyönyörködhet a Nyugati Szigethegység szépségeiben.
Igen ám, de aki az idei tavaszi menetrendet böngészi a vonanot működtető cég Facebook-oldalán, furcsa kitételen akad meg a szeme. A szervezők felhívják az utasok figyelmét arra, hogy a szerelvény 900 méternyi távon egy roma negyeden halad keresztül.
Jó, és ennek mi köze lenne bármihez? Nos, a turisták recenziói alapján leszűrt tapasztalatok azt mutatják, hogy a Verespatak községhez tartozó Verespataktorka nevű falu romanegyedének lakói különböző tárgyakkal dobálják meg a szerelvények utasait, felmásznak a lassan haladó vonatokra és agresszíven viselkednek a turistákkal. Ezért döntött a vasutat üzemeltető vállalat a figyelmeztetés kiírása mellett.
Más bajok is vannak a bűvöletesként kikínált sétavonattal. Burjánzanak a törvénytelen építkezések a környéken, ezért bizonyos helyeken kimondottan nehezen tud haladni a vonatocska, sőt, a túlsúlyveszély miatt nem is lehet rendes vagonokat használni, emiatt viszont a mozdonyból felszálló korom gyakran egyenesen a kirándulókra száll.
Ezért aztán a szervezők úgy döntöttek, idén csökkentik a menetrendszerű járatok számát, továbbá a vonatozni vágyók csak akkor vehetnek részt a túrán, ha aláírnak egy nyilatkozatot, amelyben tudomásul veszik, hogy száll a korom, és hogy vállalják a romanegyeden való áthaladás kockázatát.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.