// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Romákat foglalkoztatnának a külpolitikában

// HIRDETÉS

Martonyi János külügyminiszter és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke együttműködési megállapodást írt alá, melynek egyik célja: lehetőséget teremteni arra, hogy a jövőben egyre több roma munkatársat foglalkoztathassanak a külpolitikában.

  A MTI híradása szerint Martonyi János csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a megállapodás által a külpolitika is szerepet vállalhat a romák társadalmi felzárkóztatásában. Emlékeztetett: 2011-ben a magyar EU-elnökség kezdeményezte az európai romastratégia kidolgozását, majd az EU tagállamai nemzeti stratégiákat hoztak létre. Emellett a kormány és az ORÖ 2011-ben keretmegállapodást kötött - idézte fel. A tárcavezető közölte: Farkas Flórián kezdeményezése, hogy ezt a keretmegállapodást a külpolitikai és a külképviseleti tevékenységben is alkalmazzák, mivel ez a terület is fontos eleme a társadalmi felzárkóztatásnak, a roma közösség integrációjának.

  Úgy vélte, a jelenlegi feladat az, hogy a most megkötött megállapodást kitöltsék tartalommal. Ugyanakkor már most is ismert néhány eleme ennek az együttműködésnek: például a Külügyminisztérium segíti az ORÖ brüsszeli képviselőjének munkáját, valamint támogatja az ORÖ-t egy nemzetközi konferencia megszervezésében a nemzetközi tapasztalatok átadásáról - magyarázta. 

  Farkas Flórián hangsúlyozta: a cigányság integrációja összeurópai kérdés, és az ezen a területen elért magyar eredményeket be kell mutatni más európai országoknak is. Véleménye szerint a magyar cigánypolitika modellépítő. Értékei között említette a kisebbségi önkormányzati képviseletet, hiszen - mint mondta -, csak úgy lehet hiteles a kisebbségek képviselete, ha a közösség tagjai maguk választhatják meg képviselőiket.

  Farkas Flórián felhívta a figyelmet: eljött az ideje annak, hogy továbbadják a magyarországi cigánypolitika értékeit, ezzel is segítve az uniós tagállamok cigányságának a sorsát. Mivel 10-12 millió cigány él ma Európában, ez rendkívül fontos kérdés - tette hozzá. Az ORÖ vezetője arról is beszélt, hogy véleménye szerint az elmúlt időben erősödött a békés egymás mellett élés Magyarországon, a magyar cigánypolitika pedig új szakaszába lép a mostani megállapodással.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro