// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

Roma felzárkóztatás uniós segítséggel

// HIRDETÉS

„Ketyegő szociális bomba” a sepsiszentgyörgyi Őrkő roma negyed, ezért el kell érni, hogy a közösség kimozdulhasson a mélyszegénység állapotából, fogalmazott Antal Árpád polgármester. Ebben most az EU is segíthet.

Európai uniós forrásokból segítené a helyi romák felzárkóztatását a szentgyörgyi önkormányzat. A támogatást a 2014–2020-as költségvetési időszakra igénylik, a pályázatot a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai által tavaly készített elemzésre alapozva állítják össze. Ebben többek között az áll: a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedbeliek többsége mélyszegénységben él, a háztartások 44 százalékában az egy főre eső lakófelület öt négyzetméternél kisebb, 95 százalékukban nincs vezetékes víz, a telepen pedig mindössze 19 hűtőszekrény, 20 mosógép és 14 gépkocsi van.

Antal Árpád polgármester arra kérte a szentgyörgyieket: ne úgy tekintsenek a projektre, hogy az önkormányzat újra csak a romákat segíti, hiszen mindannyiuk érdeke a felzárkóztatás, amely a közbiztonságot is javítja majd.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro