Tizennégyre emelkedett a halottak száma. Putyin is a városban tartózkodott a robbantás idején.
Cikkünk frissül
Robbanás történt a szentpétervári metróban hétfőn, az első adatok szerint tízen meghaltak, többen megsérültek – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség. A legújabb jelentések mintegy ötven sérültről beszélnek.
Az incidens okát hivatalosan nem közölték. A Rosszija 24 hírtelevízió jelentése szerint a hatóságok a nap folyamán több alkalommal is kutattak gyanús tárgyak után, és az egyik megállót ki is ürítették.
A televízió szemtanúkra hivatkozó jelentése szerint a Szennaja Ploscsagy metrómegállóhoz több tűzoltóautó érkezett. Több metrómegállót lezártak.
A sérültek között gyerekek is vannak.
A város teljes metróhálózatát lezárták a hatóságok, az utasokat evakuálták.
Vlagyimir Putyin orosz elnök épp Szentpéterváron, szülővárosában volt a robbantás idején. A város közelében lévő Sztrelnában fogadta Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnököt. Vlagyimir Putyinnak már jelentették a történteket, a hatóság bűncselekmény miatt nyomoz, egyelőre azonban
Putyin közölte, hogy több lehetséges okot vizsgálnak, köztük terrorcselekmény elkövetését is. Az elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak.
Az Interfax hírügynökség mindazonáltal úgy értesült, hogy a robbanást házi készítésű pokolgép okozta.
Orosz sajtóorgánumok egy ideig két robbanásról számoltak be. Az orosz katasztrófavédelem egyik tisztségviselője később az Interfaxnak nyilatkozva hangsúlyozta, csak egy detonáció történt. A robbanás akkor következett be, amikor a metrószerelvény a Szennaja Ploscsagy állomásról elindult a Tyehnologicseszkij Insztyitut állomás felé. A szerelvény harmadik kocsijában történt a detonáció, miközben a szerelvény eleje már beért az alagútba.
a szentpétervári metró egy harmadik állomásán hétfőn, miután a földalattin robbanás történt - értesült az Interfax hírügynökség. A fel nem robbant pokolgépet a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson találták.
A Rosszija 24 televízió szerint az összes szentpétervári metrómegállót lezárták, ami miatt a város urcáin hatalmas közlekedési dugók alakultak ki. Moszkvában és több más orosz nagyváros metróhálózatában a robbantások hatására fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be. Fokozták a készültséget több orosz repülőtéren is.
Oroszországban legutóbb két csecsen öngyilkos merénylőnő 2010-ben követett el hasonló támadásokat a moszkvai metróban. Az akkori merényletekben mintegy negyvenen vesztették életüket és több mint százan megsebesültek.
Egyelőre sem magyar, sem román sérültről nem tudni.
Terrortámadásnak minősítette a szentpétervári metróban elkövetett robbantást Alekszandr Kurenoj, az orosz főügyészség szóvivője hétfő délután a Rosszija 24 televíziónak nyilatkozva.
„Mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy tisztázzuk, milyen tényezők tették lehetővé ezt a terrortámadást, hogy a jövőben az ilyen eseteket kizárhassuk” – mondta.
Más, a szóvivőnél magasabb rangú tisztségviselő egyelőre nem nyilvánította terrorcselekménynek a történteket, és az orosz sajtó nagy része sem nevezi annak.
Ugyanez a szóvivő az Interfax hírügynökségnek viszont úgy nyilatkozott, a főügyészség korainak tartja, hogy következtetéseket vonjanak le a metróban történt robbanás okaival kapcsolatban.
A Fontanka.ru helyi orosz hírportál közzétett egy felvételt, amelyen állítása szerint a szentpétervári metróban hétfőn elkövetett robbantásnak a rendőrség által körözött, feltételezett elkövetője látható.
.jpg)
A szemcsés képen egy középkorú szakállas férfi látható fekete sapkában. A Fontanka szerint a férfi a Petrogradszkaja állomáson lépett a metró területére, 20 perccel a Tyehnologicseszkij Insztyitut állomás előtt bekövetkező robbanás előtt.
Az Interfax orosz hírügynökség korábban jelentette, hogy a metró kamerarendszere rögzítette a feltételezett elkövetőt.
A legfrissebb hírek szerint 14-re emelkedett a halálos áldozatok száma. A rendőrség két embert előállított a robbanással összefüggésben. A Kommerszant értesülései szerint egyikük csempészhette be a bombát a metró területére, a másik pedig hagyhatta ott a felrobbant állomáson.
Eleinte két bombáról szóltak a tudósítások, mivel két megálló is érintve volt, de a jelek szerint egy darab, 2-300 gramm trotil erejének megfelelő bomba robbant fel, valószínűleg útközben, a szerelvény egyik vagonjában.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.