// 2026. szeptember 28., hétfő // Vencel

RMDSZ: velünk, és ne nélkülünk konferenciázzanak a helyzetünkről

// HIRDETÉS

Kelemen Hunor nyílt levélben szembesítette a Velencei Bizottság elnökét a romániai nemzeti kisebbségi jogok valós helyzetével.

Kelemen Hunor szövetségi elnök levélben fordult Gianni Buquicchióhoz, a Velencei Bizottság elnökéhez, amelyben ismertette a romániai nemzeti kisebbségi jogok terén észlelt visszásságokat. Mint ismeretes, három nappal ezelőtt, április 30-án konferenciát szervezett Kolozsváron a román külügyminisztérium és a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem abból az alkalomból, hogy

húsz évvel ezelőtt Románia elsőként ratifikálta az Európa Tanács (ET) által kidolgozott Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. 

A Velencei Bizottság elnökének írt levelében Kelemen Hunor elsősorban leszögezi: a romániai magyarok jelentik a legnagyobb nemzeti közösséget az országban, sőt az Európai Unióban is, ennek ellenére képviseletük nem kapott meghívást erre a fórumra. További fontos intézményeket elfelejtettek meghívni a szervezők, mint például a Romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet.

„Úgy véljük, ez a hozzáállás teljes mértékben sértő és antidemokratikus, és nagyon komolyan megkérdőjelezi a romániai kormányzat elkötelezettségét a nemzeti közösségekkel folytatott párbeszéd és együttműködés terén. Határozott álláspontunk az, hogy nem az államnak kell eldöntenie, és elmondania azt, hogy

Románia modellértékű kisebbségpolitikát folytat, hanem a kisebbségi szervezeteknek kell meghatározniuk a saját sorsukat érintő intézkedések milyenségét”

– fogalmaz az RMDSZ elnöke levelében.

Kelemen Hunor kihangsúlyozza: fontosnak tartja azt, hogy az Európai Unió egyik legfontosabb intézménye ne csak kirakat-konferenciákon értesüljön a nemzeti kisebbségek helyzetéről, hanem a kisebbségi szervezetektől is kapjon tájékoztatást. Éppen ezért levelében

14 pontban foglalja össze a nemzeti kisebbségeket ért jogsértéseket, illetve a vonatkozó jogszabályok betartására vonatkozó jelenlegi helyzetet.

Az RMDSZ elnöke többek közt a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetéről, a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó törvényről, a magyar himnusz eléneklése miatti büntetésről, az anyanyelvhasználat korlátozásáról tájékoztatja a Velencei Bizottság elnökét.

Kelemen Hunor levele végén leszögezi, az állam és a nemzeti kisebbségek közti kapcsolatban a párbeszédnek, a jóhiszeműségnek és a bizalomnak kell érvényesülnie, nem úgy, mint a kolozsvári konferencián, ahol a román állam egyszerűen nemlétezőnek tüntette fel a romániai magyar kisebbséget.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro