// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Rettegj, Erdély, jön a zimankó!

// HIRDETÉS

A partiumiak még örülhetnek egy keveset, de ők sem sokáig.

Szerdától péntekig országszerte nagy esély mutatkozik csapadék kialakulására, akárcsak január 7-e és 15-e között, ennek a hétnek a végén pedig fagyra kell számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság két hétre szóló időjárás-előrejelzéséből, amelyet az Agerpres ismertet.

Eszerint Erdélyben január 2-a és 5-e között fokozatosan csökkenő hőmérséklettel kell számolni, január 6-án és 7-én a napi átlaghőmérséklet nem haladja meg a –10 Celsius-fokot. Az éjszakai átlaghőmérséklet január 7-én hajnalban –22 fok körül alakul. Az ezt követő napokban valamelyest enyhül az idő, de így is jóval hidegebb lesz, mint általában az évnek ebben a szakában.

A jelzett időszak második hetén nappal –5 és –1 Celsius-fok közötti, éjszaka –14 és –8 közötti átlaghőmérsékletre kell számítani.

Mindkét hét folyamán nagy lesz a csapadék kialakulásának esélye, kiterjedt területen azonban január 4-e körül, illetve 7-e és 15-e között lehet jelentősebb havazásra számítani.

Csapadék tekintetében ugyanez érvényes a Bánságra és a Partiumra is. Ami a várható hőmérsékleti értékeket illeti, a Bánságban ezen a héten –6 fok körül várható a nappali, – 9 és –3 fok között az éjszakai átlaghőmérséklet. Január 7-én hajnalra –14, –15 Celsius-fokot jósolnak a meteorológusok. A második héten –2 és +1 fok között alakul a legmagasabb, illetve –9 és –5 között a legalacsonyabb hőmérséklet.

A Partiumban – ahol az év első napjaiban kellemes, napsütéses idő volt, ellentétben Belső-Erdéllyel vagy Székelyfölddel – is fagy lesz 6-án és 7-én éjszaka és reggel. Ezen a héten –9 és –1 fok között alakul a nappali, illetve –7 és –5 fok között az éjszakai átlaghőmérséklet. Január 6-a és 8-a között –17 és –13 Celsius-fok közötti hőmérsékletre lehet számítani. A második héten –3 és +1 fok között változik majd a nappali, valamint –10 és –15 fok között az éjszakai átlaghőmérséklet – derül ki az előrejelzésből.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Majdnem 40 törvénymódosítás: sok minden megváltozott az egészségbiztosítási rendszerben
Székelyhon

Majdnem 40 törvénymódosítás: sok minden megváltozott az egészségbiztosítási rendszerben

Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.