Mert a sorrend az sorrend.
Viszonylag hamar túl lehetne lenni a lakosság koronavírus elleni immunizálásán – már ha lenne elég oltás, és mindenki beoltatná magát.
Az oltási kampány koordinátora, Valeriu Gheorghiţă vasárnap elmondta: a mintegy 900 oltóközpontban összesen egy nap alatt akár 140 000 embert is be lehetne oltani.
Azonban sajnálatos módon nem áll rendelkezésre elegendő oltás, hiszen egyrészt egyelőre az Európai Unió területén eddig csupán egyetlen vakcinát hagytak jóvá, másrészt a gyártási kapacitás is véges.
Ha rendelkezésre állna a szükséges mennyiségű oltás, Gheorghiţă szerint már márciusban elkezdődhetne az oltási kampány harmadik fázisa, azaz a lakosság tömeges beoltása.
Mivel azonban ez egyelőre vágyálom, marad az eddigi sorrend: először az egészségügyi és a szociális dolgozókat oltják be.
A koordinátor szerint januárban összesen 750 000 adagnyi vakcina áll majd rendelkezésre – ez bőven elegendő az első körben érintett mintegy 300 000 egészségügyi és szociális dolgozó beoltására, még úgy is, hogy az oltás kétfázisú, vagyis három hetes különbséggel két adagot kell beadni.
Hiszen még így is megmarad 150 000 vakcina, amivel megkezdődhet a szociális intézmények lakóinak oltása is.
Ez azonban egyelőre még odébb van: hétfőtől még csak az egészségügyi személyzet beoltására létrehozott 376 oltóközpont 90 százaléka kezd üzemelni, és napi 20 000 ember beoltását tervezik.
Gheorghiţă szertefoszlatta azokat a reményeket, hogy amennyiben az első és a második körben érintettek közül nem akarja mindenki beoltatni magát, a megmaradt oltásokra bejelentkezhetnek a hátrébb sorolt kategóriák tagjai.
Szerinte ez nem lehetséges, a sorrendet éppen azért állították fel, mert nem áll rendelkezésre elegendő oltás.
Ami némiképp ellentmondásos, hiszen a megmaradó oltások azok rendelkezésre állnak. Persze lehet, hogy arra számítanak: aki korábban elutasította a vakcinát, az utólag meggondolhatja magát.
A koordinátor egyúttal arról is beszélt: az iskolák újranyitását nem a tanárok beoltásához kötik, bár tény, hogy a pedagógusok is kiemelt kategóriát képeznek az oltási kampányban.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.

További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.

… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.