A szociáldemokrata vezérnek amúgy is izgalmas napjai lesznek mostanában.
„Én azt mondom, az ügyészek még keresgéljenek kicsit, biztos találnak még olyan ügyet, amelyekre ők maguk sem emlékeznek, és amelyekben újra lehet indítani a nyomozást” – jelentette ki pár napja Liviu Dragnea, miután tudomást szerzett arról, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) ismét a házatáján szimatol. Hétfőn kiderült, a legfelsőbb bíróság jóváhagyta a vádhatóság arra vonatkozó kérelmét, hogy újrakezdjen egy büntetőeljárást egy ügyben, amelyben a szociáldemokrata pártelnök is érintett.
Így a DNA zöld jelzést kapott, hogy eljárást indítson közérdek ellen elkövetett hivatali visszaélés miatt. Az ügyészség július 3-án nyújtotta be a legfelsőbb bírósághoz az erre vonatkozó igénylését. A vizsgálatot egyébként – amely a Tel Drum privatizálásával, illetve különböző megyei utak felújításával foglalkozott – öt évvel ezelőtt lezárták, a DNA azonban most azt állítja, új bizonyítékai vannak az ügyben.
Mint ismeretes, Liviu Dragneát egy korrupciós ügyben jogerősen, egy másikban első fokon marasztalta el a legfelsőbb bíróság. 2016-ban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték jogerősen választási csalásra való felbujtás és befolyással való üzérkedés miatt. Idén júniusban három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetést szabtak ki rá hivatali visszaélésre való felbujtásért, és elrendelték korábbi felfüggesztett ítélete letöltését. Ez utóbbi ítélet nem jogerős, a fellebbviteli tárgyalás egy hét múlva, azaz október 8-án kezdődik.
Dragnea egyébként vasárnap a România Tv vendégeként az általános amnesztia szükségességéről értekezett, hangsúlyozva, hogy nem magának, hanem elsősorban a bíráknak és az ügyészeknek akar közkegyelmet. „Gondolja, hogy az a több ezer bíró és ügyész, akinek bűnvádi dossziét csináltak, kizárólag a bizonyítékok és saját lelkiismeretük alapján ítélkezik, minden kétségen felül? Én nem hiszem” – magyarázta a pártvezér az amnesztia szükségességét. Megjegyzésével egy augusztus végén közzétett kimutatásra utalt, amely szerint 2014 óta a korrupcióellenes ügyészség a magisztrátusi kar több mint hatvan százaléka (2200 bíró és 1200 ügyész) ellen vizsgálódott már különböző ügyekben.
Dragnea azt állította, ami a saját ügyeit illeti, fogytán van a román igazságszolgáltatásba vetett bizalma, nem hisz abban, hogy ügyében részrehajlás nélkül ítélne a bíróság.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.