// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

Rádiót fogunk indítani

// HIRDETÉS

Ha ez így folytatódik. Ezek a rasztás zenészek napról napra bővítik a hangszertárt és a repertoárt. Ide tessék fülelni.

Múlt vasárnap óta szinte minden délután és este zenélnek a Főtéren a rasztás gyerekek. Ma délután a konga mellé három göndörszőrű kutyát, nyugati dobszerkót és egy román gitárost hoztak. És úgy szól ez a kelet-nyugat fúzió, mint az atyaég.

Most se spilázták túl a színpadkérdést, a dobszerkó alá egy szőnyeget terítettek, és a gitár és a furulya is ugyanarra az egyetlen hangszóróra van kötve, amit generátor működtet. Így az egész prímán behallatszik hozzánk a szerkesztőségbe. Az előbb például Pink Floydot játszottak, A falra impróztak.

A közönség száma változó, és mintha egyre adakozóbb lenne. Esténként többen vannak, valamelyik este lampionokat is eregettek az égre. Teljesen jó a buli.

A hallgatózók között érdemes nézelődni is, ma például néhány szám erejéig megállt Kolozsvár központjában A Román Hipszter.

Na de inkább hallgassátok:

Ha megcsináljuk a Főtér rádiót, és valamiért megharagszunk, akkor azt az utcazenészt fogjuk közvetíteni, aki délben szokott újabban megjelenni az ablakunk alatt kottákkal és egy kisméretű gitárral. Gyakran olyan slágerekre is vetemedik, amelyekhez még nem elég csiszolt a hangja (roppant finoman fogalmazva), viszont annál lelkesebben trenírozza azt a fülünkön.

Most nem haragszunk, csak élvezkedünk:

És ez megy órák óta!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro