Ezen a téren azért követhetnénk a példáját.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kihirdette a törvényt, amely megtiltja az orosz állampolgároknak, hogy vicces, abszurd, egyszóval hülye keresztneveket adjanak gyermekeiknek.
Az oroszok mostantól fogva nem adhatnak olyan keresztneveket a gyerekeknek, amelyek számokat, írásjeleket vagy káromkodásokat tartalmaznak. Ugyanis az orosz parlament két kamarája elfogadta a vonatkozó törvényt, Putyin elnök pedig szépen kihirdette.
Eddig az oroszok (is) kedvük szerint adhattak nevet a gyermekeiknek. Például egy pár azzal keltett szenzációt 15 évvel ezelőtt, hogy a fiukat a hangzatos BOTchrVF260602 névre keresztelték, ami kibontva annyit tesz, mint „A Voronin-Frolov klán tagjainak biológiai tárgya, született 2002. Június 26-án”.
Persze, az orosz hatóságoknak korábban más hülye keresztnevekkel is meg kellett birkózniuk, mint például Nyikoláj-Nyukita-Nyil, Delfin, Luka-Sjesztje (boldogság), Summerset Ocean (ezek fiúk), illetve Polina-Polina, Princessa Daniella, Apreli (Április) vagy Szofia-Szolnicsko (Napocska).
Nos, ennek a szokásnak vetett véget a fent említett törvény. Amit, mondjuk halkan, átvehetnénk mi is. Mert sokaknak nálunk is el-elgurul a gyógyszerük, amikor például olyan nevet adnak csemetéjüknek, mint Boromir, Frodó, Gandalf vagy Cseresznye, Fahéj, Dzsindzser, Színes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.