// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Puigdemont már nem ragaszkodik a katalán függetlenséghez

// HIRDETÉS

A leváltott katalán elnök már más megoldásokat is hajlandó lenne elfogadni.

A leváltott katalán elnök szerint elképzelhető a spanyolországi politikai válság megoldása másképp, mint elszakadással. A Le Soir című belga napilapnak adott interjúban Carles Puigdemontot arról kérdezték, hogy lehet-e szó a spanyolországi válság megoldásáról másképp, mint a tartomány elszakadásával. 

„Készen vagyok, mindig is kész voltam, hogy elfogadjam a Spanyolországgal való más kapcsolat realitását (.) Egy másik megoldás még mindig lehetséges” – jelentette ki a volt katalán vezető, aki a Reuters brit hírügynökség megjegyzése szerint szemmel láthatóan engedett a korábbi merev függetlenségpárti álláspontjából.

„Egész életemben függetlenségpárti voltam, 30 éven át azért dolgoztam, hogy Katalónia másképp kötődjék Spanyolországhoz” – mondta a politikus, de arra nem tért ki, milyen formában képzeli el ezt a kapcsolatot. „A tárgyalás híve vagyok” – mondta Puidgemont, aki a spanyol  kormányfő pártját, a konzervatív Néppártra (PP) hárította a felelősséget a szeparatizmus fokozódása miatt.

Mariano Rajoy miniszterelnök  közölte, hogy nyitott a katalán vezetőkkel való tárgyalásra a legújabb kori spanyol demokrácia legsúlyosabb politikai válságának megoldása érdekében. A Handelsblatt című német napilap hétfői számában megjelent interjúban kijelentette, hogy volt katalán vezetők álláspontja a függetlenségi népszavazásra irányult, és nem adott helyet a vitának.

„Sokan engem okolnak, hogy nem kerestem politikai megoldást. Hosszú ideje politikus vagyok, és nem volt alternatíva” – mondta Rajoy, hozzátéve, hogy a katalán válság miniszterelnöksége legsúlyosabb problémája. Mint mondta, kompromisszumos megoldásra törekedett a regionális vezetőkkel, de azoknak csak egy céljuk volt, a függetlenségi népszavazás.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

// még több főtér.ro